2017. november 19. vasárnapErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A Kaufland szerint félrevezető a kolozsvári blogger videója, de azért eljárást indítanak az alkalmazott ellen

2017. szeptember 01. 15:50, utolsó frissítés: 15:50

A Kaufland vezetői kiadtak egy közleményt, amiben megmagyarázzák, miért nem lett kiszolgálva a kolozsvári blogger.

A Kaufland szánja-bánja az elárusító attitűdjét, és kihangsúlyozza, hogy szmos olyan elvük van, ami a kliens fontosságára utal. Ugyanakkor jelzik, hogy eljárást fognak indítani a cég belső szabályzata szerint az ügyben.

"Az első vizsgálatok alapján elmondható, hogy 9:47-kor, amikor a grill-pontnál lefilmezték a beszélgetést, még nem kezdődött el a hivatalos kiszolgálás, az alkalmazott azzal volt elfoglalva, hogy előkészítse az árut, ugyanis a bolt csak 10-kor nyit. Ebből az okból kifolyólag a kassza még nem volt nyitva, így az alkalmazott nem tudta kiszolgálni a klienst. Az üzlet biztonsági felvételeiből az derül ki, hogy a vásárló tudta, hogy még nincs nyitva az üzlet, ugyanis egy 16 perces intervallumban 9:31 és 9:47 között háromszor is odament a kasszához, és már az első alkalommal felvilágosítást kapott arról, hogy még nem lehetséges őt kiszolgálni, mivel nincs nyitva az üzlet. Mindezek ellenére 9:37-kor másodszor is visszatért, majd 9:47-kor egy harmadik alkalommal is. A film készítője nem említette meg, hogy az általa rögzített felvételen már a harmadik beszélgetés látható. Mindezek ellenére nem toleráljuk, hogy valaki egy klienssel így viselkedjen az ország egyetlen üzletében sem, és a belső szabályzat alapján intézkedéseket fogunk foganatosítani" - írja a közlemény. (adevarul)



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS