2017. november 24. péntekEmma
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tanévet nyitott a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum is

2017. szeptember 11. 17:02, utolsó frissítés: 17:02

A marosvásárhelyi Keresztelő Szent János templomban kezdte a tanévet a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz besorolt marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum 362 diákja.

A tanévnyitón felolvasták az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány dokumentumát, amely szerint érvényét veszítheti a marosvásárhelyi önkormányzattal kötött bérleti szerződés arra az ingatlanra, amely a jogi személyiségét elvesztő katolikus líceum diákjainak és egy román állami iskolának ad otthont, ha a hatóságok nem teszik lehetővé, hogy az épületben továbbra is működhessen a Római Katolikus Teológiai Líceum.

Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő elmondta, hogy a templomban tartott évnyitót követően megengedték, hogy az Unirea főgimnázium udvarán tartsák meg az ünnepélyes megnyitót, ahol a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója üdvözölte a tanulókat. A főtanfelügyelő hozzátette, nem voltak gondok, és abban reménykedik, hogy a ráció győzött, és mindenki a gyerekek érdekeit tartja majd szem előtt.

A Maros megyei tanfelügyelőség igazgatótanácsa pénteken arról döntött, hogy a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják be a Római Katolikus Teológiai Líceum osztályait. Ioan Macarie azt is elismételt, hogy nem költöztetik el az épületből a tanulókat és a tanárokat, csupán az adminisztratív tevékenységek tartoznak majd a Bolyai Farkas Líceum hatáskörébe, amíg végleges döntés születik a katolikus líceum megalapítására vonatkozóan.

A Római Katolikus Teológiai Líceum működése körüli problémák 2016 novemberében kezdődtek, amikor az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indított Ştefan Someşan volt tanfelügyelő és Tamási Zsolt-József volt igazgató ellen az iskola létrehozásával kapcsolatos ügyben.
(agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS