2018. február 19. hétfőZsuzsanna
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A román kormány a magyar kormány keménykedése miatt nem tesz semmit a katolikus líceum ügyében?

2017. szeptember 22. 11:53, utolsó frissítés: 12:03

Mihai Tudose miniszterelnök személyes telefonbeszélgetésen tájékoztatta Jakubinyi György gyulafehérvári érseket, hogy egyelőre nem tesznek semmit a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyének rendezésében. Potyó Ferenc érseki helynök elmondása szerint, a román kormány nem akarja azt, hogy Budapest nyomására cselekedjen. A miniszterelnök azt követően beszélt a gyulafehérvári érsekkel, miután találkozott Kelemen Hunor RMDSZ- elnökkel.

A magyar kormány nyíltan kiállt a marosvásárhelyi katolikus gimnázium mellett, de mivel nem rendeződött az iskolaügy ezért Magyarország vétót emelt Romániának az OECD-hez való csatlakozás ellen. Szijjártó Péter az ENSZ közgyűlésén is kiemelte, hogy a végsőkig kitartanak és támogatják a külhoni magyarokat, illetve segítenek az őket érintő problémák leküzdéseben.

Potyó elmondása szerint a román kormány emiatt döntött úgy, hogy nem tesz semmit iskolaügyben. Tudose kijelentette, hogy jelen pillanatban azért nem mozdítják a marosvásárhelyi iskola ügyét előre, mert nem akarják azt, hogy úgy tűnjön, hogy a magyar kormány nyomásgyakorlása következtében cselekednek.

Potyó Ferenc kiemelte, hogy egy demokratikus államban nem ilyen eszközökkel és nem ilyen módon kellene eljárni, hiszen a román alkotmány támogatja és lehetővé teszi az egyházi iskolák működtetését. „Jó szándék azonban csak részünkről van” – fogalmazott a pápai prelátus.

Azzal kapcsolatban, hogy van-e esély rá, hogy jövőre rendeződjön a helyzet a pápai prelátus úgy fogalmazott, hogy nehéz erre válaszolni, de mivel látszólag mindenki az időhúzással játszik, ezért kevés esélyt lát a mihamarabbi megoldásra. Valamint hozzátette azt is, hogy a jelenlegi helyzet szerint az, hogy a katolikus osztályok ugyan az ingatlanban maradhattak, de egyenként sorolták be azokat a Bolyai Farkas Gimnázium jogi ernyője alá kicsit furcsán néz ki, olyan „mintha csak ott felejtették volna egy másik épületben”. (kronika)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS