2017. október 24. keddSalamon
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Utcán a szakszervezetek: négyezer ember tüntetett Bukarestben

2017. október 04. 15:54, utolsó frissítés: 16:07

Többek között a PSD-kormányt, Dragneát, a Soros által támogatott civil szervezeteket, de még az ellenzéket is kritizálta a Viktória téren összegyűlt tömeg.

Az Országos Szakszervezeti Szövetség (Cartel Alfa) által szervezett demonstráción résztvevő dolgozók kevéssel délelőtt gyülekeztek a fővárosban. Ott voltak az egészségügyi, a szállítási, az acélipari, a bányászati és a rendőrségi szakszervezet tagjai is.

"A PSD kormánya a hazugságok kormánya" - skandálták. "2010-ben egy ugyanilyen tüntetésen a PSD-sek köztünk álltak, és arra kértek, hogy óvakodjunk a sárga pestistől. Most, 7 év után hová jutottunk? A hazugságaikkal manipulálnak! Nem növekedtek a fizetések, csak az árak" - mondta egy felszólaló.

Egy adott ponton a tömeg háttal állt a kormányépületeknek, ezzel jelezve nemtetszését. Ezután pedig az egészségügyi szakszervezeti tagok átvonultak az Egészségügyi Minisztérium épülete elé. Fél kettő körül újraéledni látszott a tüntetés, ekkor a megközelítőleg kétezres tömeg a himnuszt is elénekelte.

Az Alfa Cartel különben országos megmozdulásokat szervez. Céljuk, hogy a kormány álljon el attól a szándékától, hogy a munkavállalóra hárítja át a társadalombiztosítási járulékok munkáltatói részének kifizetését is. Sürgetik továbbá a kollektív munkaszerződésekről való egyeztetések folytatását és megkötését. (HotNews)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS