2017. október 21. szombatOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Doktori dolgozatának kétharmadát plagizálhatta az egészségügyi miniszter

2017. október 09. 10:44, utolsó frissítés: 10:45

Florian Dorel Bodog egészségügyi miniszter 232 oldalas dolgozatának kétharmada plagizált - derült ki egy román újságírónő, Emilia Șercan cikkéből. A miniszter Az egészségügyi egységek menedzsmentje és marketingje című doktoriját a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, 2008-ban védte meg.

Bodog jellemzően két könyvből másolt a jelek szerint. Az egyik könyv a bukaresti Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem dékánjának - és egyben személyes tanácsadójának- tanulmánya, a másik pedig Lucia Daina egyetemi tanáré, aki egyben kollégája volt a nagyváradi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórháznál, ahol Bodog menedzserként dolgozott. Daina jelenleg ennek a kórháznak az orvos-igazgatója.

"Beszéltünk Bodog úrral, de nem a dolgozatával kapcsolatban. Nem láttam a munkáját, nem tudom hogyan dolgozott. Azt sem tudom, hogy reagáljak erre" - nyilatkozta Daina.

Az egészslgügyi minisztérium közleményében arról írt, hogy információjuk szerint a miniszter minden etikai szabályt figyelembe vett, a másolt tartalmak eredete fel van tüntetve. (hírszerk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS