2017. november 22. szerdaCecília
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Meleșcanu: Romániának nincs szüksége magyar segítségre a határvédelemben

2017. október 11. 18:23, utolsó frissítés: 18:23

Románia meg tudja védeni a határait a bevándorlóktól, nincs szüksége ebben Magyarország segítségére - nyilatkozta Teodor Meleșcanu külügyminiszter a Hír TV-nek, miután véget ért a visegrádi négyek és a nyugat-balkáni államok találkozója.

A tárcavezető szerint a Fekete-tengeren keresztül csak néhány tucat menekült érkezett. A diplomata arra hívta fel a figyelmet, hogy Románia nem cél-, hanem tranzitország.

Korábban Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt mondta, hogy hazánk kész segítséget nyújtani keleti szomszédjának a határvédelem területén, ahelyett, hogy kerítés kerülne a magyar-román határra.

„Románia gazdag tapasztalattal rendelkezik a határvédelem területén a déli térségben, a Földközi-tengeren, ahol hajókkal és személyzettel is részt vesz, hogy fogadják, kimentsék és megfelelő körülményeket biztosítsanak mindazoknak, akik a tengeren átjutnak. Ez azt jelenti tehát, hogy megfelelő eszközökkel, felkészült emberekkel rendelkezünk. Pillanatnyilag olyan problémákkal nem szembesültünk amelyeket nem tudnánk magunk megoldani” – fogalmazott Meleșcanu. (hírtv)






Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS