2017. október 21. szombatOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Értesülések: négy miniszter is bejelentette lemondását, de nem fogadták el

2017. október 12. 20:15, utolsó frissítés: 22:45

Frissítés (22:24): Több hírforrás is arról számol be, hogy a PSD végrehajtó bizottsága nem fogadta el a miniszterek lemondását, ugyanakkor Mihai Tudose miniszterelnök távozását sem kérték.

*

A Digi24 információi szerint négy miniszter, Sevil Shhaideh kormányfőhelyettes és regionális fejlesztési miniszter, Rovana Plumb európai alapokért felelős miniszter, Răzvan Cuc szállítási miniszter és Ilan Laufer, üzleti környezetért és kereskedelemért felelős miniszter is bejelentette lemondását a PSD Országos Végrehajtó Bizottságának (CExN) csütörtök esti ülésén.

A hírtelevízió úgy tudja, hogy a PSD végrehajtó bizottsága még nem szavazott a miniszterek lemondását illetően.

Azt viszont több sajtóorgánum is állítja, hogy Liviu Dragnea az ülés elején békülékeny hangnemben szólalt fel. Elismerte, hogy nagyon feszültté vált a hangulat a PSD-n belül, ami részben az ő hibája is. Értesülések szerint azt is kijelentette, hogy harmadszor nem szeretne Johannis elnök elé menni a kormány miatt és támogatásáról biztosította a miniszterelnököt, aki korábban azt mondta, hogy lemond, amennyiben a PSD nem szavazza meg az általa javasolt módosításokat a kormány összetételét illetően. (digi24, hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS