2017. november 19. vasárnapErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Elutasította a szenátus március 15. ünneppé nyilvánítását

2017. november 13. 19:20, utolsó frissítés: 20:02

Elutasította a szenátus hétfőn azt a törvénytervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényjavaslatát csak 8 szenátor támogatta, 11-en tartózkodtak, 82-en pedig a tervezet elvetésére szavaztak.

A tervezet lehetővé tenné a magyarlakta települések, valamint a megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon, és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék. A romániai munkáltatók kérésre szabadnapot adhatnának március 15-én magyar alkalmazottaiknak, a magyarság ünnepéről pedig különkiadásokban számolna be a román közszolgálati televízió és rádió.

Az ügyben a végső döntést a képviselőház hozza meg.

A hétfői plenáris vita során a kezdeményezők részéről felszólaló Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője azt mondta: az RMDSZ azt a normalitást szeretné intézményesíteni, amellyel az utóbbi két évtizedben viszonyultak a tisztségben lévő román miniszterelnökök és államfők a magyarság legfontosabb ünnepéhez, felköszöntve március 15. alkalmából magyar nemzetiségű polgártársaikat.

A tervezet leghangosabb ellenzője az ellenzéki Népi Mozgalom Pártját (PMP) vezető Traian Băsescu korábbi államfő volt, aki azt állította: az RMDSZ tervezete a románok "megalázását" célozza, hiszen a magyarság "három nemzeti ünnepe" közül pont március 15-ét akarja "megünnepeltetni Romániával", amely szerinte a pesti forradalom 12. pontját, Magyarország és Erdély unióját, és az erdélyi érchegységi román-magyar véres összecsapásokat idézi.

Cseke Attila felhívta Băsescu figyelmét arra, hogy sem az RMDSZ törvénytervezete, sem maga az 1848-49-es forradalom nem a románság ellen irányult, az RMDSZ pedig nem Románia nemzeti ünnepeként, hanem a romániai magyarság napjaként akarja elismertetni március 15-ét.

László Attila, Kolozs megyei szenátor arra emlékeztetett, hogy több más romániai nemzeti kisebbség ünnepe kapott már hasonló hivatalos elismerést Romániában, az ilyen jogszabályokra pedig azért van szükség, hogy a pénzügyőrség ne emeljen kifogást a kisebbségi ünnepek finanszírozásáról szóló önkormányzati határozatok ellen.

A vitában sem az RMDSZ-szel parlamenti együttműködésről megállapodott kormánypártok, sem a szociálliberális koalíció ellen emiatt nacionalista támadásokat intéző ellenzéki Nemzeti Liberális Párt szenátorai nem kértek szót, a szavazáskor azonban egyöntetűen március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítása ellen foglaltak állást.

RMDSZ: nagyon sok hazugság és félretájékoztatás elhangzott március 15-ről az elmúlt hónapokban

Az RMDSZ közleményben reagált a szenátus döntése után. A közleményben Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kiemeli, hogy "rossz üzenettel bír a március 15-ről szóló törvénytervezetünk szenátusi elutasítása", de az ünnep értékéből ez semmit nem von le.
 
"Az elmúlt néhány hónapban nagyon sok félretájékoztatás és hazugság elhangzott március 15-ről. 27 éven keresztül ez év júniusáig senkinek semmi gondja nem volt ünnepünkkel, sem március 15-e üzenetével, sem azzal, ahogyan ezt a napot mi, magyarok ünnepeltük Erdély-szerte. Júniusban a román politikai pártok öncélú csatározásaik eszközéül használták a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító tervezetünket, azóta vált kényes kérdéssé nemzeti ünnepünk, és az azóta generált kisebbségellenes közhangulat hatására utasította ma el első házként a szenátus jogszabály-kezdeményezésünket. Az RMDSZ eddig is és ezután is abban hisz, hogy a többség-kisebbség viszonyában felmerülő kérdéseket csak párbeszéddel lehet rendezni, ezért a szenátusban is nyitottan válaszoltunk minden felvetésre, és a képviselőházban is minden felmerülő kérdésre válaszolni fogunk a március 15-re vonatkozó tervezetünkkel kapcsolatban. Ugyanakkor újból és újból hangsúlyozni fogjuk, hogy ki kell vonni Romániában a kisebbség ügyeit a pártpolitikai csatározások köréből, különben sosem fog az ország fejlődést elérni a kisebbségek helyzetét illetően" – idézi a közlemény Cseke Attilát.

A szenátor szerint a román politikum mai hozzáállása az erdélyi magyarság jogos követeléséhez ellentmondásban áll azzal, ahogyan eddig viszonyultak a nemzeti ünnephez. "Az elmúlt 20 évben 2 államelnök és 10 kormányfő fogalmazott meg üzenetet március 15-én a magyarok számára. Köszöntő üzeneteikben nagyra becsülték március 15-e szabadságszellemét, illetve azt a méltóságteljes hozzáállást, amellyel az erdélyi magyarság ünnepel. A magyar közösség értékelte a román politikai elit helyénvaló viszonyulását. Az RMDSZ törvénytervezete nem kér egyebet, mint ezt a normalitást intézményesíteni, törvény által elismerni ünnepünket. Kezdeményezésünk nem sérti a többség érdekeit, és semmi olyant nem tartalmaz, amit korábban már nem biztosítottak volna más romániai nemzeti kisebbségek számára. Traian Băsescu államfői minőségében évekkel ezelőtt kihirdette a romániai romák és a romániai tatárok hivatalos ünnepeiről szóló jogszabályokat. Ezzel szemben a magyarság ünnepével kapcsolatban a román ellenzék az elmúlt hónapokban olyan nacionalista hangulatot keltett, amelyben nem lehetett többséget biztosítani törvényervezetünk elfogadásához, holott ez semmilyen kiváltságos jogot nem kér a magyarok számára, csak azt, amit a roma és tatár közösség számára már több mint tíz éve jóváhagytak" – hangsúlyozza az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.

Cseke Attila felhívja ugyanakkor a figyelmet, az, hogy a szenátus elutasította a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító törvénytervezetet, nem jelenti azt, hogy jövőre nem ünnepelnek az erdélyi magyarok. "Az elmúlt 27 évben több ezer ünnepségen emlékeztünk az 1848-1849-es szabadságharcra, és meggyőződésem, hogy ezután is méltóképpen ünnepelünk majd, legalább annyian, ha nem többen, mint eddig. Nemzeti ünnepünk román állam általi elismerése egy szép kifejezése lenne annak, hogy a többség becsüli az ország területén élő legnagyobb kisebbséget, meghallgatja és tiszteletben tartja annak jogos kéréseit, és tagjait nem tekinti másodrangú állampolgároknak" – fogalmaz Cseke Attila.

Az RMDSZ szenátora reagál Traian Băsescu PMP-s szenátor kisebbségellenes, uszító plénumi megnyilvánulására is. Cseke Attila emlékeztetet, a román – magyar viszony alakulása a politikai eliteken is múlik: "Traian Băsescu államfőként tíz éven keresztül pozitív hangvételű és normális hozzáállást biztosított az államelnöki hivatal részéről azáltal, hogy évről-évre köszöntő üzenetet fogalmazott meg az erdélyi magyarság számára. Sajnos mindent, amit az államelnöksége tíz évében felépített, sikerült szenátorként négy hónap alatt lerombolnia. Mai kijelentései teljesen ellentétesek ünnepi üzeneteivel: most tagadja, hogy a magyarságot megilleti a jog, hogy március 15-ét méltóképpen ünnepelje, és a nemzeti ünnepünk által képviselt eszmét is megkérdőjelezi."

(mti, közlemény)

Címoldali fotó: Visit Kézdivásárhely

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS