2019. szeptember 15. vasárnapEnikő, Melitta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Sztrájkot hirdettek az APIA dolgozói. A mezőgazdasági miniszter szerint a dolgozóknak nincs okuk panaszra

2017. november 16. 10:40, utolsó frissítés: 10:40

Maradjanak nyugodtak és dolgozzanak, üzente Petre Daea mezőgazdasági miniszter a Mezőgazdasági Kifizetési és Beavatkozási Ügynökség (APIA) alkalmazottainak, akik csütörtökön tiltakozó akcióba akarnak kezdeni, mert 2018-tól csökken a fizetésük.

„Nekik egyetlen küldetésük van: dolgozni. Becsületesen dolgozni, korrekt fizetésért. Nem hiszem, hogy olyan helyzetben vannak most, hogy panaszkodhatnának a fizetésük miatt.

Én azt mondtam a Mezőgazdasági Kifizetési és Beavatkozási Ügynökség alkalmazottainak: Maradjanak nyugodtan és dolgozzanak! Ezt üzenem most is az APIA minden hivatalnokának, akiket tisztelek: legyenek nyugodtak és dolgozzanak, mert van még idő a jövő év kezdetéig.

Most ki kell fizetniük a támogatásokat, mert van pénzünk a költségvetésben, amit a mezőgazdászoknak kell juttatnunk, nem pedig a minisztériumban tartanunk, mert még megtörténhet, hogy elszámoltatnak majd emiatt. Ismétlem, ezt üzenem nekik: dolgozzanak, mert jó fizetésük van, mindannyian dolgozzunk, velem az élen. Én néha egyes APIA-hivatalnokok szintje alatt vagyok a fizetés tekintetében” - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Petre Daea.

A Mezőgazdasági Kifizetési és Beavatkozási Ügynökség (APIA) alkalmazottai több megyében is munkabeszüntetést hirdettek meg csütörtökre, a délelőtt 9 és 12 óra közötti időszakra, tiltakozásul amiatt, hogy az új bértörvény következtében 2018 kezdetétől 700 és 2.800 közötti összegekkel csökken a fizetésük.

Octavian Mateescu, az APIA szakszervezeti vezetője azt mondta az Agerpres hírügynökségnek, hogy a bukaresti alkalmazottakat nem, csak a megyei kirendeltségek dolgozóit érintik majd a megszorítások. „Azt kértük, hogy egyforma bánásmódban részesüljünk a központi alkalmazottakkal, hiszen ugyanazon ügynökségnél dolgozunk” - mondta a szakszervezeti vezető.

Az APIA jelenleg 4.859 alkalmazottat foglalkoztat, közülük mintegy négyszázan dolgoznak a központi struktúrában, a többiek a területi, megyei kirendeltségeknél. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS