2018. május 25. péntekOrbán
26°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A miniszterelnök nem érti a „párhuzamos állam” fogalmát

2017. november 23. 16:45, utolsó frissítés: 16:54

Mihai Tudose kormányfő bevallása szerint nem érti a „párhuzamos állam” fogalmát. Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök úgy véli, a miniszterelnök korrekt álláspontot fogalmazott meg.

Tudose újságírói kérdésre válaszolva azt mondta csütörtökön, nem érti a „párhuzamos állam fogalmát”, őt a kormányzási tevékenység foglalkoztatja.

Erre reagálva Dragnea kifejtette, a párt végrehajtó bizottsága által Herkulesfürdőn elfogadott állásfoglalással kapcsolatos egyeztetésen nem mindenki értett egyet a párhuzamos állam megfogalmazással.

„Az ő nézőpontjából ez egy korrekt álláspont. Voltak, akik egyetértettek ezzel a megfogalmazással, és voltak, akik nem”, mondta Dragnea.

Azt is megkérdezték tőle az újságírók, egyetért-e Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter azon kijelentésével, miszerint „a párhuzamos és illegitim államnak” a PSD-ben is vannak beépített emberei. „Nem vagyok egy hiszékeny ember. De ha ő ezt tudja, fedje fel a kilétüket, mert ezzel mindannyiunknak segítene”, válaszolt Dragnea.

A PSD végrehajtó bizottsága múlt hét végén Herkülesfürdőn elfogadott állásfoglalásában elítélte az 'illegitim és párhuzamos államot, amely megpróbálja átvenni a politikai hatalmat'.(agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS