2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ingyen repülőjegyeket kapnának jövőre a külföldön élők, hogy itthon ünnepeljék a centenáriumot?

2017. november 29. 10:18, utolsó frissítés: 10:18

Hétfőn 36 olyan jogszabály-kezdeményezés szerepelt a szenátus napirendjén, amelyeknek aznap volt az elfogadási határideje. Ennek ellenére ebből 15-öt az utolsó napon sem tudott letárgyalni a szenátus plénuma, így ezeket hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánították.

„Ebből 12 tervezetet elutasításra javasolt a szakbizottsági jelentés, ezért nagy valószínűséggel nem támogatta volna a jogszabályokat a szenátus plénuma sem”, fogalmazott Cseke Attila az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kedden, november 28-án Bukarestben.

Hozzátette, a hallgatólagosan elfogadott jogszabályok között olyanok is szerepelnek, amelyeket az RMDSZ is támogatott a szakbizottságokban, mint például a Marosvásárhely – Jászvásár autópálya megépítéséről szóló tervezet, amelyet valószínűleg mások is támogattak volna a plénumban. 

„Sajnos bekerültek hallgatólagos elfogadásra olyan jogszabályok is, amelyeket az RMDSZ nem tart támogathatónak. Ilyen az a kezdeményezés, amely a helyi rendőrséget ruházná fel plusz kompetenciákkal a közlekedésrendészet területén.

Emellett hallgatólagos elfogadásra került a Nemzeti Liberális Pártnak az a törvényjavaslata is, amely a jövő évi egyesülési centenárium kapcsán olyan rendelkezéseket javasol, amelyeknek a kivitelezhetősége is kérdéses, ugyanakkor költségvetési források tekintetében is nagy gondot okoznának.

Azt szorgalmazza a tervezet, hogy 2018. november 26–december 9. között a Romániában tartózkodó román állampolgárok ingyenes menettérti vonatjegyet kapjanak a célból, hogy részt tudjanak venni az ünnepségeken.

A külföldön tartózkodó romániaiaknak menettérti repülőjegyet finanszírozna az állam a Tarom légitársaságnál ugyanebben az időszakban” – nyilatkozta Cseke Attila.

„Pár hete a magyarellenes hangulatkeltés hevében a román politikai pártok többsége rendkívül fontosnak tartotta azt, hogy az RMDSZ március 15-ről szóló törvénytervezete ne hallgatólagos eljárással, hanem szavazással kerüljön át a szenátusból a végső döntéshozó képviselőházba.

Úgy, mintha kezdeményezésünk nagy veszélyt jelentett volna az országra nézve, vagy ellentmondana a normalitásnak. Igyekeztek a hallgatólagos eljárási határidő lejárta előtt napirendre tűzni törvényjavaslatunkat azért, hogy elutasító szenátusi végszavazással kerüljön a döntőhozó fórum plénuma elé.

Ezzel szemben az elmúlt hetekben azt tapasztaltuk, hogy más törvénytervezetek esetében már nem olyan nagy az igyekezet a pártok többségének részéről, hogy elkerüljék a hallgatólagos eljárást.

Hétfőn, november 27-én például 15 jogszabály ment át hallgatólagosan a szenátusból a képviselőházba. Az RMDSZ-nek továbbra is az az értékrend mérvadó a parlamenti munkában, amely szerint a szakmaiságra és a romániai realitásra alapozott törvénytervezetek elfogadása jelent prioritást, és ezen elvtől jelentősen eltérő tervezeteket elutasítjuk, illetve megakadályozzuk, hogy plénumi vita nélkül kerüljenek a döntő házba”, hívta fel a figyelmet Cseke Attila.

A Bihar megyei törvényhozó hangsúlyozta, hogy a törvényhozásban a politikai pártoknak arra kellene törekedniük, hogy a beterjesztett törvénytervezetek ne hallgatólagosan elfogadott tervezetként kerüljenek tovább a döntő házba, hanem azokról a parlament mindkét háza döntsön, és ne csak akkor legyen fontos a hallgatólagos elfogadás elkerülése, amikor a kisebbségek számára fontos jogszabály kerül a plénum asztalára. 

Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint a román politikai pártoknak azon kellene dolgozniuk, hogy olyan törvényeket alkossanak, amelyek az állampolgárok, beleértve a kisebbségi közösségeket is, jobblétét és biztonságérzetét biztosítják szülőföldjükön. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS