2017. december 18. hétfőAuguszta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A prefektus nem tud megbékélni a kétnyelvű marosvásárhelyi utcanévtáblákkal

2017. december 07. 16:04, utolsó frissítés: 18:03

Kifogásolta a marosvásárhelyi utcanevek kétnyelvűségére vonatkozó határozatokat Lucian Goga, Maros megye prefektusa.

Lucian Goga az MTI-nek nyilatkozva csütörtökön elmondta: a törvény által előírt feladatát teljesítette, amikor ellenőrizte, hogy az önkormányzati határozatok megfelelnek-e a törvényi követelményeknek, és a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó határozatok egyike sem ment át a törvényességi szűrőn.

A prefektus hozzátette: hivatala mintegy két héttel ezelőtt jelezte a kifogásait Marosvásárhely önkormányzatának, és 30 napos határidőt szabott a hibák kijavítására.

Megjegyezte: többek között azt jelezte, hogy a román közigazgatási törvény csak a településnevek és az intézménynevek kétnyelvű feliratozását írja elő azokon a településeken, ahol valamely kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot.

A jogszabály az utcanevek kétnyelvűségére nem vonatkozik. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS