2019. szeptember 18. szerdaDiána
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

SZKT: 2018 az erdélyi magyar büszkeség éve is lesz

2017. december 08. 14:17, utolsó frissítés: 14:26

A centenáriumra való készülés volt az RMDSZ pénteki, marosvásárhelyi SZKT-jának egyik központi témája. Kelemen Hunor politikai beszámolójában elmondta: megtapasztaltuk, hogy a múlton nem tudunk változtatni, száz év sem volt elég, hogy túllépjünk azon, ami elválaszt bennünket, de talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére. A szövetségi elnök szerint 2018-ban be akarják mutatni, mit várnak el a román társadalomtól, de ugyanakkor a közösségépítés is rendkívül fontos lesz a következő esztendőben. Ez Kelemen szerint legalább annyira fontos feladat kell legyen mindig, mint a politikai képviselet.

Kelemen Hunor és az üzenetKelemen Hunor és az üzenet

2018 kapcsán elmondta: többek közt ebben az évben van az 1848-as szabadságharc 170. évfordulója, illetve az igazságos Mátyás király 570. születésnapja, legyen hát 2018 az igazságosság éve minden tekintetben! – kívánta.

Porcsalmi Bálint szerint 2018 sok veszélyt, de nagy lehetőséget is hordoz magában. „Nehéz és kemény év lesz, az, amit most mutatunk, hosszú távra meghatározza megítélésünket, és a román-magyar viszonyt is. A tét legalább akkora, mint választásokkor” – mondta az ügyvezető elnök.

2018 nemcsak a centenárium, hanem az erdélyi magyar büszkeség éve is lesz: el kell mondanunk, kik vagyunk, mit akarunk, és melyek az erősségeink – mondta Porcsalmi, aki szerint ebben az évben saját közösségéhez, a román közvéleményhez, és a nemzetközi döntéshozókhoz is kell szólnia az RMDSZ-nek.

Porcsalmi BálintPorcsalmi Bálint

Az RMDSZ centenáriumi bizottsága által összeállított elképzeléseket is bemutatta, eszerint készül erdélyi magyar arcképcsarnok, bemutatják az elmúlt 100 év fontos képzőművészeti alkotásait, kronológia készül a száz évből, dokumentumfilmeket készítenek és mutatnak be, hat városos előadássorozatot szerveznek, három tudományos konferenciára kerül sor nemzetközi meghívottakkal, és összeállítják az erdélyi magyar intézmények online elérhető kataszterét is.

A román közvélemény számára magyarság-kampányt terveznek, amelynek lesz egy informatív, tájékoztató jellegű része, másfelől egy provokatívabb, vicces, sztereotípiákat kiforgató kampánya is.

Az ügyvezető elnök szerint ebben az évben a nemzetközi kommunikáció is felértékelődik, hiszen fel kell hívni a figyelmet, és ellensúlyozni kell a magyar közösséget és az RMDSZ-t lejárató kampányt. Ennek érdekében a céljuk egy olyan állandó angol és német nyelvű szolgáltatás elindítása, amellyel közvetlenül el tudják érni a külföldi médiát és döntéshozókat. (tudósítónktól)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS