2018. július 23. hétfőLenke
21°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A DNA vádat emelt Elena Udrea és Dan Andronic ellen

2017. december 21. 09:25, utolsó frissítés: 09:25

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanújával vádat emelt Elena Udrea ellen, hamis tanúzás vádjával pedig Dan Andronic ellen, tájékozta az ügyészég által szerdán az Agerpres hírügynökségnek küldött közlemény.

Az idézet forrás szerint Elena Udreát azzal vádolják, hogy 2011-ben elfogadott egy üzletember által egy közvetítőn keresztül tett ajánlatot, amely szerint ötmillió dollárt kap, ha befolyásával élve megoldja, hogy a gazdasági minisztérium változatlan formában megtartsa az üzletemberrel kötött szerződéseit.

Az ügyészek szerint Udrea 2011 novemberében ebből az összegből 3.800.000 dollárt és egy 900.000 dolláros készpénzkövetelést, amelyért egy több kiadványt birtokló cég részvényeivel kezeskedtek, meg is kapott.

Dan Andronic esetében az ügyészek arra hivatkoznak, hogy amikor tanúként kihallgatták, az ügy lényegére vonatkozó hamis álltásokat tett, például azt mondta: hogy nem volt tudomása arról, hogy Elena Udrea a készpénzkövetelés kedvezményezettje, és ezáltal befolyással lehet a két lap kiadói politikájára, és hogy csak azért árult el a lapok könyvviteléből adatokat Udreának, hogy „dicsekedjék” azzal, hogy „milyen jól mennek” a kiadványok.(agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS