2018. január 23. keddZelma, Rajmund
-2°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tavaly csökkent az orvosok elvándorlása Romániából

2018. január 05. 17:28, utolsó frissítés: 17:31

Tavaly csökkent az orvosok elvándorlása Romániából, ami a mintegy 25 százalékos béremelésekkel hozható összefüggésbe - írta a Ziarul Financiar.

2017-ben januártól szeptemberig 850 orvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást a román orvosi kamarától. A lap becslése szerint a kérelmezők száma egész évben 870 lehetett, ami 70 százalékkal kevesebb a 2016-os adathoz mérten. A tavaly kibocsátott igazolások száma a legalacsonyabb az elmúlt hét esztendőben.

2010 óta összesen több mint 17 ezren igényelték a külföldi munkavállaláshoz szükséges iratot, a legtöbbet, majdnem 3 ezret 2011-ben, amikor a román gazdaságot erőteljesen sújtotta a nemzetközi gazdasági válság, és a kormány megszorító intézkedéseket foganatosított a közszférában, egyebek mellett 25 százalékkal csökkentette a béreket. Az orvosi kamara adatai szerint az orvosok főként Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban vállalnak munkát.

Tavaly októberben az egészségügyben a nettó átlagbérek 24 százalékkal voltak magasabbak, mint 2016 tizedik hónapjában, elérték a 2681 lejt azt követően, hogy a kormány jelentős béremelést hajtott végre a közszférában, kiemelten az egészségügyben. Nagyobb mértékben növekedett a pályakezdő orvosok keresete, akik a béremelés előtt 200-300 eurónál nem kerestek többet.

A kamara rámutatott ugyanakkor arra is, a hatóságoknak pontos adataik nincsenek arról, hogy valójában hány orvos vándorolt el, hiszen akik kérték a munkavállalási engedélyt, nem biztos, hogy el is mentek, ennek ellenére a hatóságok irányadónak tekintik ezt az adatot az elvándorlási kedv tekintetében. Egy decemberben ismertetett felmérés 15 700-ra becsülte a külföldön dolgozó romániai orvosok számát. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS