2018. január 24. szerdaTimót
-11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kelemen Hunor: az Európai Unióban nem maradhat funkcióban az a miniszterelnök, aki Tudoséhoz hasonló kijelentéseket tesz

2018. január 12. 10:19, utolsó frissítés: 10:19

Románia miniszterelnökének kijelentései elfogadhatatlanok. Az Európai Unióban nem maradhat tisztségében az a miniszterelnök, aki hasonlókat mond – nyilatkozta pénteken a Radio France Internationale-nak Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Nem maradhat következmények nélkül az eset, a miniszterelnök bocsánatkéréssel tartozik, elvárom tőle, vonja vissza a „ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”, kijelentését.

Az RMDSZ elnöke nem számított hasonló reakcióra a miniszterelnök részéről, sokkolta az előzmények nélküli nyilatkozata. Ami szintén zavarja, hogy a román politikai pártok vezetőinek részéről sem érkezett elhatárolódás, márpedig ilyen körülmények között azt is hihetnénk, egyetértenek Mihai Tudose miniszterelnökkel, ez pedig nagy baj.

Nem mondtak semmi újat az autonómia-elképzelések összehangolásával, mindaz, amit hétfőn megfogalmaztak az MPP-vel és az EMNP-vel közösen, 28 éve része a Szövetség programjának, nyilatkozta Kelemen Hunor. (Közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS