2018. február 20. keddÁlmos
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Dăncilă elhatárolódott Tudose kijelentésétől

2018. január 17. 08:41, utolsó frissítés: 08:55

A Mediafax hírügynökség talált rá Viorică Dăncilă egy múlt szombati nyilatkozatára, amelyet Tudose azon botrányos kijelentésével kapcsolatban tett, amelyben akasztással fenyegette meg azokat, akik a székely zászlót felvonják.

Az azóta EP-képviselőből miniszterelnök-jelöltté avanzsált politikus egy, még szombaton kiadott közleményben úgy fogalmazott: "EU-s állam vagyunk, és elsősorban a román állam képviselőinek vigyáznunk kell az általunk felvállalt értékek tiszteletben tartására. Nem kell olyan témákat feszegetni, amelyek alapján úgy tűnhet, hogy nem tartjuk tiszteletben az európai értékeket - kontextustól függetlenül."

"Az ilyen szerencsétlen nyilatkozatoktól, amelyek akasztásról, vagy halálbüntetésről szólnak, elhatárolódom, és úgy gondolom, hogy ezeket szankcionálni lehet. Az összes romániai párt és intézmény nagyon határozottan kiáll a nemzeti, egységes állam elve mellett, és úgy véljük, hogy ezekről nem lehet vitát nyitni. Pont ezért nincs szükség szerencsétlen szóhasználatra, hogy kiemeljünk valamit, amivel úgyis mind egyetértünk" - mondta Dăncilă.

Mihai Tudose egy múlt szerdai TV-műsorban mondta a következő mondatokat: "Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is.” (mediafax)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS