2019. november 14. csütörtökAliz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kelemen Hunor: arra biztatom a román politikusokat, hogy nyilvánosan is határolódjanak el Tudose kijelentésétől

2018. január 20. 09:50, utolsó frissítés: 09:50

Ha ebben az ütemben folytatja a mostani kormánykoalíció, akkor 2020-ig, a parlamenti ciklus végéig öt-hat miniszterelnökre is szükség lesz, bár ez az országnak egyáltalán nem tesz jót – sem a gazdaságnak, sem a fiskális politikának, a beruházóknak, de az adófizetőknek sem – hangsúlyozta az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének pénteki küldöttgyűlésén Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Kelemen kijelentette jelen pillanatban nem tudni, hogyan fog kinézni a kormány, kikből fog állni, a miniszterelnök-jelölttel pedig még nem találkoztak, nem tudják, mit gondol a kormányzásról. "Ismeretlenül nem akarnak véleményt formálni Viorica Dăncilăről" – mondta.

Leszögezte, bár nincsenek előítéletei, amíg nem hallgatták meg terveit, nem tudják eldönteni, hogyan szavazzanak. Mivel a PSD-ALDE koalíciónak parlamenti többsége van, nem kérdés, hogy lesz-e kormány – tette hozzá. Meggyőződése, hogy lényeges változásokra is lehet számítani a kormányprogramot illetően, amelyről úgy véli, jövő héten többet is megtudhatnak.

Kelemen szerint 2018-ban nagyon sok kérdésre kell jó választ adnia az RMDSZ-nek, amelynek mindenképpen el kell kerülnie, hogy elszigetelődjön a parlamentben. Ezért azt szeretné, ha a román politikai pártok mindegyikével lenne kommunikáció és párbeszéd.

Mihai Tudose kijelentéséről elmondta: csakis fenyegetésként értelmezhető, de legalább ennyire súlyos probléma, hogy a román politikai vezetők közül, két ember kivételével senki sem határolódott el nyilvánosan a volt miniszterelnöktől. „Arra biztatom a többieket, hogy a közvélemény előtt is mondják el véleményüket. Hallgatásukkal csak azt üzenik, hogy egyetértenek azzal, hogy embereket kell felakasztani, fellógatni a zászló mellé” – nyomatékosított Kelemen Hunor. (rmdsz tajekoztato)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS