2018. december 19. szerdaViola
-2°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kelemen Hunor beszólt a teljes román politikai osztálynak

2018. február 20. 09:54, utolsó frissítés: 09:55

Románia ma nem képes nagy, átfogó projekteket véghezvinni. Utolsó nagy megvalósítása a NATO-ba és az Európai Unióba való belépés volt − hangsúlyozta hétfőn, a Digi24 televízió Jurnalul de seara műsorának meghívottjaként Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök kifejtette: az oktatás, az egészségügy, az úthálózat és a vasúti infrastruktúra, valamint a regionális fejlesztés és a decentralizáció területén − amely területeket a magyar közösség specifikus problémáinak megoldása mellett prioritásként kezel az RMDSZ − olyan projekteket kellene meghatározni, amelyekben a parlamenti pártok is közös nevezőre juthatnak. Ezeket a hétköznapi csatározásokból is ki kellene emelni, nem szabad politikai haszonszerzésre felhasználni: konszenzusra van szükség, mert anélkül 2020-ban, 2024-ben is arra eszmélhet a társadalom, az évek elteltek, előre lépni mégsem sikerült. „Ezért mondom azt, hogy üljünk le egy asztalhoz, kezdjük el a párbeszédet, vállaljunk be közösen egy-egy projektet. Akik a parlamentben vagyunk, mind a társadalmat képviseljük” − nyomatékosított.

Az RMDSZ felkészült, és képes az ország fejlődéséhez hozzájárulni. Eddig is ez a cél vezérelte, kormányban és ellenzékben egyaránt − mutatott rá Kelemen Hunor. Sajnálatosnak tartja, hogy 2018-ban a politikai osztály képtelen a tervezésre, a megvalósítható tervek kivitelezésére és a megalapozott érvek meghallgatására.

A szövetségi elnök úgy véli, olyan mély előítéletek uralkodnak a társadalomban, amelyekről senki sem mer nyíltan beszélni: ott, ahol előítélet van, ott elutasítás is van, de hiányzik a siker és a bizalom. „Márpedig bizalom nélkül egy barátság, egy családi vállalkozás sem működhet” − tette hozzá. Úgy fogalmazott: az elmúlt században csakis azok a társadalmak lehettek sikeresek, amelyeket az erős bizalom jellemzett: „ennek hiányát érezzük ma Romániában. Az idő telik, mi viszont értelmetlen vitákban veszünk el” − összegzett. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS