2019. szeptember 20. péntekFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Dăncilă: Közvitára bocsátja a kormány a 600-as nyilatkozatot

2018. március 01. 17:51, utolsó frissítés: 17:51

Közvitára bocsátja csütörtökön a kormány a 600-as nyilatkozatot, így azoknak a független tevékenységet végzőknek, vagy kamatokból, bérekből és egyéb forrásokból származó jövedelem után egyetlen nyilatkozatot kell benyújtaniuk az eddigi hét helyett, jelentette be Viorica Dăncilă miniszterelnök.

"Már az első kormányülésen megígértük, hogy változtatásokat eszközölünk a 600-as nyilatkozattal kapcsolatban. Sok embert érdekel ez a téma. Ma közzéteszünk egy változatot, majd a javaslatokat beépítjük a végleges változatba. Meggyőződésem, hogy ez jó hír sokak számára" - nyilatkozta Dăncilă a kormányülés elején.

A kormány által kidolgozott tervezet értelmében a jövedelemadót, a társadalombiztosítási (CAS) és az egészségbiztosítási (CASS) járulékokat a folyó év becsült bevételei alapján kell majd fizetni, nem az előző évi jövedelem alapján. Az eddigi öt helyett egyetlen határidő van, a következő év március 31-e. Az adófizetők az év folyamán bármikor befizethetik az adót, és a miniszterelnök elmondása szerint ezt interneten keresztül is megtehetik ezentúl.

Dăncilă hozzátette, az állampolgár már a nyilatkozat benyújtásától kezdve biztosítottnak számít majd, míg eddig csak a kifizetést követően tekintették annak. Az alacsony jövedelemmel vagy semmilyen bevétellel nem rendelkező személyeknek az eddigi 12 helyett hat bruttó minimálbérnek megfelelő összeget kell befizetniük, hogy érvényes biztosítással rendelkezzenek egy évig.

A pénzügyminisztérium csütörtökön bocsátja közvitára a 600-as nyilatkozatot a jelenlegi formában.

(agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS