2019. október 15. keddTeréz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Két fiatalt gyanúsítanak a Vaslui megyei rendőrőrs épületének felgyújtásával

2018. március 04. 16:39, utolsó frissítés: 16:39

Egy 23 és egy 25 éves fiatalembert gyanúsítanak a Vaslui megyei Fereşti község rendőrségi épületének felgyújtásával - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Mindkét fiatal büntetett előéletű. Egyikük több lopás és rablás elkövetője, 2017-ben pedig hatósági közeg bántalmazásával vádolták meg, miután megvert egy rendőrt. A másikat több, Belgium területén elkövetett lopás miatt ítéltek el az ottani hatóságok - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Silvia Manta rendőrségi szóvivő.

A két fiatalembert kihallgatták, rongálás és hatósági közeg bántalmazása miatt vizsgálódnak ellenük.

Fereşti község rendőrőrsének épületénél a vasárnapra virradó éjszaka csaptak fel a lángok. Mintegy 15 négyzetméteren leégett a tetőzet, további 5 négyzetméteren pedig jelentősen megrongálódott. A tűzoltók gyors közbelépésének köszönhetően nem terjedt át a tűz az épület belsejére, a három helyiségben levő javakban nem esett kár. Már az első vizsgálatok arra engedtek következtetni, hogy gyújtogatás történt, ugyanis benzinnyomokat találtak a helyszínen. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS