2019. október 15. keddTeréz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nem férnének el a Hexi Pharma ügy iratai a bíróságon

2018. március 07. 17:27, utolsó frissítés: 17:36

Azért imádkozik, hogy a Hexi Pharma-ügy iratcsomói a közeljövőben még ne kerüljenek a legfelsőbb bíróságra, mert egyszerűen nincs hol tárolni azokat - mondta a legfőbb ügyészség 2017-es tevékenységi beszámolóján részt vevő Cristina Tarcea, a legfelsőbb bíróság elnöke.

"Sajnos nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy az igazságszolgáltatás 28 éve érdekes időszakokat él meg. Mindannyian tudják, hogy négyévenként elkezdődik vagy befejeződik az, amit egyesek szerint az igazságügy reformjának lehet nevezni. Az eredmény? Mindannyian láthatják: számos homályos és tökéletlen törvény, túlzsúfolt bíróságok, az infrastruktúra hiánya, zűrzavar a fellebbezések rendszerében, új törvénykönyvek' - sorolta az elnök, aki szerint mindennek az az eredménye, hogy nehézkessé vált egy-egy ügy lezárása, elhúzódnak a perek és nem egységes a joggyakorlat.

'Ma végighallgattam a tevékenységi beszámolót, megnéztem a lezárásként bemutatott filmet, amiből megállapítottam, hogy elkészült a Hexi Pharma-ügy nyomozati anyaga. Higgyék el, imádkozom, hogy ez az anyag ne érkezzen meg a közeljövőben a legfelsőbb bíróságra, mert egész egyszerűen a legfelsőbb bíróságon nincs hely a tárolására' - mondta Tarcea.

Az elnök hozzátette: a bányászjárás-ügy miatt is nehézségekkel szembesül a legfelsőbb bíróság, ugyanis a tanúk nagy száma miatt nincs akkora terme, ahol elfogadható körülmények között meg lehetne tartani a tárgyalásokat.

A Hexi Pharma vállalat ügyében 2016-ban indult nyomozás, mert a kórházak fertőtlenítési eljárásaihoz túlságosan fölhígított szereket szállított a vállalat. Kis idővel a nyomozás megkezdése után a tulajdonos életét vesztette autóbalesetben, az ügyészség a titkosszolgálatot is meg akarta hallgatni az ügyben, több politikus is gyanúsnak találta Dan Condrea, a tulajdonos halálát. A vizsgálatok szerint öngyilkosságot követett el.


(agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS