2018. október 22. hétfőElőd
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az LMP delegációja is ott lesz a Székely Szabadság Napján

2018. március 09. 18:36, utolsó frissítés: 18:41

Az LMP delegációja részt vesz a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyen, a Postaréten, március 10-én, szombaton 16 órakor- áll a párt szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

A delegáció tagjai akik részt vesznek majd a Székely Szabadság Napján megrendezett ünnepségen: Keresztes László Lóránt, országgyűlési képviselőjelölt (LMP), Hohn Krisztina, az Új Kezdet alelnöke, Falusi Norbert, nemzetpolitikai szakszóvivő (LMP), valamint Takács Péter, a nemzetpolitikai műhely tagja (LMP).

Továbbá az LMP felháborodásának ad hangot, amiért a román hatóságok pénteken nem engedték belépni Romániába Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját és felszólítja a magyar külügyminisztert, hogy hívassa be Románia budapesti nagykövetét és jegyzékben tiltakozzon az eljárás ellen!

Az LMP álláspontja szerint 2018-ban, Európában megengedhetetlen és elfogadhatatlan az ilyen eljárás a román hatóságok részéről. Az LMP ezért minden támogatást felajánl a Székely Nemzeti Tanácsnak, egyben felkérik a külügyminisztert, tegyen meg minden szükséges jogi és diplomáciai lépést.

Az LMP egyúttal újfent hangsúlyozza: delegációval képviselteti magát Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján, ahol tiltakozásuknak adnak hangot.

Az LMP álláspontja szerint Székelyföld autonómiatörekvése, és általában a nemzeti kisebbségek jogainak védelme és önrendelkezésük biztosítása összhangban áll az európai értékekkel.

Ezen értékeket pedig különösen fontos hangsúlyozni abban az évben, amikor példátlanul durva támadás érte és éri a székelyeket, állítják.
(közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS