2018. május 26. szombatFülöp, Evelin
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az USR szerint Dragnea erőszakkal próbál megállítani minden tiltakozást, ahogyan azt Ceauşescu is tette

2018. március 11. 11:13, utolsó frissítés: 11:16

Liviu Dragnea elérte „a veszélyes nacionalista diskurzus csúcspontját, amely következtében nemzetközi szinten elszigetelődhet Románia”, a szociáldemokraták vezetőjének pedig soha nem szabad államelnökké válnia, ugyanis Románia az „illiberális demokráciák” útjára térhet, amennyiben ez megtörténik - állítja a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közleményében.

„Liviu Dragnea a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusán elkezdte kampányát a jövő évi államelnöki választásokra, amikor Románia egyetlen megmentőjének szerepében mutatta magát, annak ellenére, hogy azt a pártot vezeti, amely az elmúlt 28 évben legtöbbször volt kormányon, és amely tönkretette a román gazdaságot.

Diskurzusában Liviu Dragnea olyan önkényeskedő irányt vázolt fel, amelyet Romániának követnie kell, és figyelmeztette a nyugati országokat, hogy ne tévesszék össze a jó kapcsolatokat a szolgalelkűséggel.

A PSD vezetője elérte a veszélyes nacionalista diskurzus csúcspontját, amely következtében nemzetközi szinten elszigetelődhet Románia”- mutatott rá közleményében az USR.

A szövetség szerint Liviu Dragneának soha nem szabad Románia államelnökévé válnia, ugyanis amennyiben ez megtörténik, Románia az illiberális demokráciák útjára térhet, mint Magyarország, Lengyelország vagy Törökország.

„Ma Liviu Dragnea bebizonyította, hogy elutasítja a demokrácia kultúráját, és ezért megpróbál erőszakkal megállítani minden tiltakozást, ahogyan azt Nicolae Ceauşescu diktátor is tette. (...)

Szónoklatában arról beszélt, hogy a PSD azt szeretné, hogy az ország állampolgárait ne figyeljék titokban, ne tartóztassák le őket jól megalapozott indoklás nélkül, miközben a Sala Palatului előtt tüntetőket furgonokba tették és elvitték a rendőrségre, annak ellenére, hogy nem voltak erőszakosak.

Ez is azt bizonyítja, hogy a PSD csak a párt korrupt tagjai számára készíti a szabályokat, nem az állampolgárok számára” - írta a közleményben.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség bejelentette, hogy minden eszközzel ellenkezni fog a „rendőrállam visszaállítása ellen” és az ország EU-tól, valamint a NATO-tól való eltávolodása ellen. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS