2018. szeptember 23. vasárnapTekla
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Véget ért a tiltakozás a marosnémeti hőerőműben

2018. március 14. 18:59, utolsó frissítés: 18:59

Véget ért szerdán délután a marosnémeti hőerőmű alkalmazottainak tiltakozása, miután megállapodást írtak alá a szakszervezet és a kormány képviselői. A dokumentumban leszögezték, hogy a Hunyad megyei energetikai konszernnel (CEH) kapcsolatos kérdésekben csak a szakszervezettel való konzultációkat követően hoznak ezentúl döntéseket.

"Ezentúl semmi nem történik a konszern jövőjét illetően anélkül, hogy ne vonnánk be a párbeszédbe a szakszervezeteket. Pontosabban egy olyan memorandumról beszélünk, amelyet a csütörtöki ülésén fogadott volna el a kormány, azonban a szakszervezet képviselői nem értettek egyet ennek tartalmával. Megegyeztünk abban, hogy átírjuk, és ebben a folyamatban részt vesznek a szakszervezetek képviselői is" - tájékoztatott Viorel Ştefan miniszterelnök-helyettes.

Viorel Ştefan azt is elmondta, hogy miniszterközi bizottságot hoznak létre, amely felvázolja majd a vállalat fejlesztési terveit és stratégiáját, a bizottság munkájában részt vesznek majd a szakszervezetisek is.

Cristian Iştoc, a Solidaritatea szakszervezet elnöke arról biztosított mindenkit, hogy a miniszterelnök-helyettessel és Anton Anton energiaügyi miniszterrel folytatott tárgyalások során megegyeztek: nem zárnak be egyetlen energetikai termelési egységet sem.

A marosnémeti hőerőmű mintegy száz alkalmazottja kedden kezdett spontán tiltakozásba. Elégedetlenségük oka egyrészt az volt, hogy az államtól nem kapnak támogatást a hőerőmű megmentésére, másrészt, hogy a CEH az alkalmazottak társadalombiztosítási hozzájárulásainak csak egy részét utalta át a biztosítónak.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS