2019. november 17. vasárnapHortenzia, Gergő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Két napig sztrájkőrséget állnak a román közösség képviselői a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal előtt

2018. március 21. 22:50, utolsó frissítés: 22:50

A sepsiszentgyörgyi román közösség képviselői két napig sztrájkőrséget állnak a polgármesteri hivatal épülete előtt, mert elégedetlenek a helyi hatóságok azon döntésével, amelynek értelmében nem engednek fellépni román népdalénekeseket a Szent György-napok főszínpadán.

A tiltakozást Maria Creţu-Graur, az ASTRA Egyesület Hargita és Kovászna megyei fiókszervezetének elnöke kezdeményezte, aki az AGERPRES hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: elégedetlenségüket az váltotta ki, hogy a városnapok szervezői úgy döntöttek, a Közösségi színpadot a Szent György térről egy iskola udvarára költöztetik. Az elnök hozzátette: ezt követően, tekintettel meghívottjaik ismertségére, azt kérték, hogy ezek a főszínpadon léphessenek fel, ezt azonban a szervezők elutasították, arra hivatkozva, hogy ezt a helyszínt a pop-rock zenekaroknak tartják fent.

"Csütörtökön és pénteken 15 óra 30 perctől 16 óra 30 percig sztrájkőrséget állunk a polgármesteri hivatal előtt, és benyújtunk egy petíciót, amelyben kérjük, hogy a Közösségi színpad legyen a Sugás áruház mellett, mint eddig, ahol nagyon jó körülmények között zajlottak a kulturális programok, és értékelte azokat a nagyszámú közönség. Nem értünk egyet azzal, hogy a színpadot egy iskola udvarára költöztessék, ahol aztán mi iskolai ünnepséget tartunk. Mi, az ASTRA Egyesület, úgy gondoljuk, hogy a román és magyar népviseletnek, népzenének és néptáncnak a főszínpadokon a helye, nem kell elrejteni őket udvarokon és gangokban. Ezért kérjük a polgármesteri hivatalt, gondolja újra döntését. (...) Ha megteszi, örömmel veszünk részt a Szent György-napokon, ha nem, visszalépünk. Reméljük, hogy a józan ész legyőzi a hiúságot' - nyilatkozta Maria Graur.

Hozzátette, a legnagyobb gond Matilda Pascal-Cojocăriţa népdalénekes fellépésével kapcsolatban adódott, akinek az impresszáriója elutasította, hogy az előadóművész gyerekek között lépjen fel, egy iskolaudvaron.

A Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Fórumához tartozó sepsiszentgyörgyi szervezetek a múlt héten közleményben fejezték ki szolidaritásukat az ASTRA Egyesülettel.

A jövő hónapban sorra kerülő Szent György-napok szervezői korábban állásfoglalást adtak ki, amely szerint 'a színpadok leosztása a fellépő együttesek között soha nem nyelvi, hanem műfaji sajátosságok szerint történt. A főszínpadon a mainstream zenét játszó nagy előadók és együttesek lépnek fel, magyarok, románok, külföldiek vegyesen, a Közösségi színpadon a helyi közösség képviselői mutathatják meg tudásukat, a Kultúrkertben a népzene, jazz és világzene jeles képviselői muzsikálnak, az Ifjúsági színpadon pedig az újhullám szabályokat nem tisztelő csapatai döngetnek' - szögezi le a dokumentum.

'Egyedüli változás, hogy a Közösségi színpadot a Szent György térről az 1956-os parkba költöztettük (ez a helyi művészeti líceum szomszédságában van - szerk. megj). A döntés mögött az a megfontolás áll, hogy a legtöbb fellépő mindig is gyerek volt, és idén még inkább így lesz, hisz anyagi megfontolásból, Háromszéken kívüli meghívott itt nem lesz. Ez egy csendesebb, nyugodtabb, védettebb, családiasabb helyszín, amely erre a célra jobban megfelel, mint a korábbi, forgalmas és zajos hely' - írja a szervezők közleményében.

(agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS