2019. szeptember 22. vasárnapMóric
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Toader cáfolja, hogy Szerbiában találkozott volna Sebastian Ghiţával

2018. március 28. 12:30, utolsó frissítés: 12:30

Cáfolja Tudorel Toader igazságügyi miniszter, hogy hétfői szerbiai tartózkodása alatt találkozott volna Sebastian Ghiţă Szerbiába szökött román üzletemberrel, akinek kiadatási eljárása folyamatban van.

„Hogyan találkozhatna egy igazságügyi miniszter olyasvalakivel, aki esetében folyamatban van a kiadatási eljárás? Egyesek azt kérdezték, hogy részt vesz-e a szerb igazságügyi miniszterrel folytatott megbeszélésen. Ez teljességgel lehetetlen. Már mondtam, de megismétlem: még csak nem is láttam őt” - nyilatkozta Toader.

Ghiţă azon állításával kapcsolatban, miszerint dokumentumokat küldött Toadernek azt bizonyítandó, hogy koholt vádak alapján indítottak eljárást ellene, a miniszter azt mondta, az üzletembernek a szerbiai bírósághoz kell fordulnia, nem a román tárcavezetőhöz. „Egy vádlott, bárki is legyen az, nem folytathat közvetlen párbeszédet az igazságügyi miniszterrel” - fogalmazott.

A miniszter arról is beszámolt, hogy február 27-én a szerbiai legfelsőbb bíróság további részleteket kért a Sebastian Ghiţával kapcsolatos dossziékról. A kérést még aznap továbbította a szaktárca a ploieşti-i ítélőtáblának, amely március 7-én küldte el a kért iratokat. Ezeket aznap lefordíttatták, és másnap továbbították a szerb hatóságoknak.

A kiadatási eljárás azt is előírja, hogy a kért dokumentumok eredetijét is el kell juttatni az igénylőnek - magyarázta Toader, hozzátéve, hogy a ploieşti-i ítélőtábla csak március 21-én küldte el az eredeti iratokat, amelyeket még aznap gyorspostával továbbítottak Belgrádba.

„Esetleg kérdezzék meg a ploieşti-i ítélőtáblától, miért tartott két hétig, március 7-étől 21-éig, eljuttatni a dokumentumokat Ploieşti-ről a minisztériumba. Talán úgy is korábban ideérnek, ha gyalog hozták volna” - mondta még a miniszter.

Sebastian Ghiţă üzletember ellen több korrupciós ügyben is bűnvádi eljárás van folyamatban Romániában. A volt képviselő 2016 decemberében megszökött az országból, és Szerbiában fogták el tavaly áprilisban. A per, amelyen a román államtól érkezett kiadatási kérelemről döntenek, még folyamatban van. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS