2018. május 27. vasárnapHella
27°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kelemen Hunor: az oktatók és diákok támadják meg a szenátus döntését MOGYE-ügyben!

2018. április 19. 15:03, utolsó frissítés: 15:03

Kelemen Hunor csütörtökön azt mondta: az oktatókat és diákokat támogatják abban, hogy támadják meg a közigazgatási bíróságon a MOGYE szenátusának döntését

Az első lépés, hogy a MOGYE oktatói és diákjai, akiknek van perbeli minőségük, az egyetem szenátusának döntését a közigazgatási bíróságon megtámadják. Mi ebben őket támogatjuk – hangsúlyozta a Marosvásárhelyi Rádiónak adott csütörtöki nyilatkozatában Kelemen Hunor.

A Szövetség elnöke rámutatott: jogászok segítségével utánanéztek, hogy a közigazgatási bíróságon megtámadhatják-e a MOGYE szenátusának döntését. Az RMDSZ azért nem tudja ezt meglépni, mert nincs perbeli minősége. A Szövetség a szaktárcánál is próbálkozott, amely az egyetemi autonómia elvére hivatkozva azt mondta, hogy a Petru Maior bekebelezése a két fél dolga, amelybe nem tudnak beleszólni. Kelemen Hunor visszautasítja ezt az érvelést, hiszen a törvényeknek mégiscsak az egyetemi autonómia felett kell állniuk, nem elfogadható, hogy az egyetemi autonómia az oktatási törvényt és az Alkotmányt felülírja – nyomatékosított.

Egy gőgös, arrogáns, és minden tiszteletet nélkülöző álláspont, ahogyan a rektor és a szenátus ezt az egészet végigverte. Nem értünk vele egyet – utalt a MOGYE szenátusának tegnapi döntésére Kelemen Hunor. Nagy butaságnak és nagy csapásnak nevezte az abszorpciót, kifogásolja azt a szándékot, miszerint egy nagy múltú orvos- és gyógyszerképzést egy kétes múltú, gyenge műszaki egyetemmel összekavarjanak, csak azért, hogy az ingatlan vagyonát megszerezzék, gyengítsék az egyetem multikulturális jellegét.

Lassan a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemből egy kis, vidéki poros egyetemet formál Leonard Azamfirei. Mintha az lenne az érdeke, hogy a magyar jelleget felszámolja – összegzett Kelemen Hunor.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség korábban állásfoglalásban jelezte, kiáll a magyar oktatók és diákok mellett, álláspontjukat fenntartja, velük együtt tiltakozik. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS