2018. május 24. csütörtökEszter, Eliza
21°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A Romániai Magyar Jogvédő Egyesületnek sem nagyon tetszik a MOGYE és a Petru Maior Egyetem egyesítése

2018. április 25. 13:18, utolsó frissítés: 13:18

Aggodalommal fogadta a MOGYE és a Petru Maior Egyetem fúziójáról szóló döntések hírét, illetve fenntartással kezeli az ezzel kapcsolatos reakciókat a Romániai Magyar Jogvédő Egyesület, amely a közvélemény helyes tájékoztatása érdekében az alábbi álláspontot fogalmazta meg:

„Csatlakozunk a magyar egyetemi, civil és politikai szféra képviselőihez és határozottan kiállunk a MOGYE önállósága és a magyar orvosi képzés fenntartása mellett, de egyúttal felhívjuk a közvélemény figyelmét arra, hogy az egyetemi autonómia elve és a hatályos törvények is lehetőséget adnak a fúzióra.

Tudni kell azonban, hogy a MOGYE és a Petru Maior Egyetem fúziójáról hozott szenátusi döntéseknek egyelőre nincs jogi kötőereje, azaz szándéknyilatkozatnak minősülnek, amíg az oktatási minisztérium jóvá nem hagyja.

Továbbá fontos megjegyezni, hogy az új, összevont egyetem létrehozásához törvénymódosítás is szükséges, hiszen a 2011. évi tanügyi törvény név szerint említi a MOGYE-t és garantálja annak multikulturális státusát, amelyet nem lehet megkerülni.

Ezzel szemlátomást tisztában van az egyetem vezetősége is, hiszen közleményükben arról biztosítják a közvéleményt, hogy megőrzik a multikulturális jelleget és „mindent megtesznek a magyar oktatás fenntartásáért”. Üdvözöljük ezt a hozzáállást, azonban nem feledjük, hogy a MOGYE vezetősége éppen az egyetemi autonómia elvére hivatkozva tagadta meg az önálló magyar tagozat létrehozását, ezért a fúzió is jogsértő vagy -korlátozó kockázatokat rejthet magában, valamint egyértelműen csökkenne a magyarság aránya a nagyobb létszámú egyetemen belül.

A szenátusi döntések és a hatályos törvények fényében a fúzió megakadályozását ugyan nem tartjuk reális célkitűzésnek, hiszen önmagában nem törvénytelen akcióról van szó, azonban úgy véljük, hogy egy vissza nem térő lehetőség adódik az eddig megtagadott jogok kikényszerítésére és a megfelelő garanciák biztosítására a magyar oktatók és diákok számára.

Éppen ezért arra vállalkozunk, hogy feltérképezzük és figyelemmel kísérjük a fúzió folyamatát, tájékozódunk és nyomást gyakorolunk az engedélyezésben illetékes hatóságokra a törvényesség betartása érdekében, valamint az egyetemi, civil és politikai szféra képviselőivel szoros együttműködésben követeljük a magyar tagozat jogainak biztosítását, a magyar képviselők és szakértők bevonását a folyamatba.” – tolmácsolta Szilágyi István kisebbségjogász, a Romániai Magyar Jogvédő Egyesület elnöke. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS