2018. június 18. hétfőArnold, Levente
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Klaus Johannis ismét a miniszterelnök lemondását követelte

2018. május 07. 21:58, utolsó frissítés: 21:58

Klaus Johannis államfő hétfőn ismét Viorica Dăncilă miniszterelnök lemondását követelte, elégtelennek tartva a kormány gazdasági teljesítményét az idei első negyedévben.

Johannis azt követően elemezte ki a kormány gazdasági teljesítményét, hogy a pénzügyminisztérium közzétette az államháztartás első negyedévi mérlegét. Megállapította, hogy a bevételek abszolút értékben ugyan nőttek 4,5 százalékkal, de jóval elmaradnak a tervezett szinttől. A kiadások ugyanakkor 22 százalékkal emelkedtek, ezért óriási nyomás nehezedik az államháztartásra.

Johannis szerint a kormánynak nincsenek megoldásai a helyzet kiigazítására, ezért Dăncilának sürgősen le kell mondania.

Felidézte, hogy már az idei költségvetés elfogadásakor figyelmeztetett: a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt büdzsé nélkülözi az alapvető gazdasági logikát, hiszen adócsökkentések és béremelések mellett számos infrastrukturális beruházást ígért, de már akkor látszott - mondta Johannis -, hogy mindenre nem lesz elég pénz.

Emlékeztetett, hogy a PSD 25 százalékos béremelést ígért január 1-től, de ezt nem teljesítette, hiszen a nettó jövedelmek ugyanakkorák maradtak, mi több egyes ágazatban ez utóbbiak csökkentek.

Johannis szerint ahhoz, hogy az államháztartás elbírja a rá nehezedő nyomást, a bevételeket kell növelni. Rámutatott: a kormány egyetlen adónem esetében sem tudta teljesíteni a költségvetésben szereplő tervezett bevételszintet. Hozzátette: a tavalyi csaknem 7 százalékos gazdasági növekedés nem tükröződik a lakosság jövedelmében.

Johannis április végén is már lemondásra szólította fel a kormányfőt, aki szerinte megkérdőjelezte a román jegybank függetlenségét, az államfő szerepét az ország külpolitikájának alakításában, képtelennek bizonyult az állam más intézményeivel folytatott lojális együttműködésre, és csak a pártjától kapott utasításokat hajtotta végre.

Dăncilă akkor bejelentette, hogy nem mond le és a kabinetet támogató kormánykoalíció vezetői is kiálltak mellette. Romániában az elnök nem válthatja le a miniszterelnököt, csak a parlament vonhatja meg tőle a bizalmat.

Liviu Dragnea, a PSD elnöke kritikusan reagált Klaus Johannis felszólítására. Kijelentette, reméli, megnyugszik az államfő, mert az országnak arra van szüksége.

"Látom, úgy döntött, hogy minden miatt kritizálni fog minket, és mindenhez ért, ami nagyon jó, mert azt jelenti, hogy kompetens államelnökünk van. (...) Az államelnök úr nagyon megharagudott ránk és a kormányra. Reméljük, elmúlik neki és megnyugszik. Nyugalomra van szükségünk az országban" - mondta Dragnea a pártja székházánál adott nyilatkozatában, és ugyanakkor megvédte a kormányfőt is

Kifejtette, hogy Viorica Dăncilă soha nem kritizálta és nem sértette meg Johannis elnököt, az államfőtől mégis 'mindenféle sértéseket kell elviselnie' a miniszterelnöknek. (agerpres/mti)


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS