2018. október 17. szerdaHedvig
21°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az igazságügyi miniszter reagált Johannis Kövesire vonatkozó kijelentésére

2018. június 05. 13:25, utolsó frissítés: 13:28

Tudorel Toader szerint különbséget kell tenni az ügyészek függetlensége, valamint a között, hogy az igazságügyi miniszter fennhatósága alá tartoznak. A tárcavezető Facebook-bejegyzésben reagált Klaus Johannis államfő korábbi, ezzel kapcsolatos nyilatkozatára, írja az Agerpres hírügynökség

A miniszter azt írja közösségi oldalán, hogy „nem szabad összetéveszteni” az ügyészek által a vizsgálatok során élvezett függetlenséget azzal a ténnyel, hogy az igazságügyi miniszter fennhatósága alatt folytatják tevékenységüket.

Klaus Johannis államfő kedden úgy nyilatkozott, továbbra is várja az alkotmánybíróságnak a korrupcióellenes főügyészt érintő döntése indoklását, és csak annak alapos áttanulmányozását követően közli, hogy milyen intézkedést hoz Kövesi menesztésének ügyében.
(agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS