2019. október 20. vasárnapVendel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Többség-kisebbség paktumot javasolt Vincze Lóránt a FUEN kongresszusán

2018. június 21. 12:08, utolsó frissítés: 12:08

Európai többség-kisebbség paktumot javasolt Vincze Loránt a FUEN frízföldi kongresszusán

„Az 1 320 000, a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezést támogató aláírás felbecsülhetetlen érték. Valós szolidaritást, erős legitimitást, de ugyanakkor óriási felelősséget is jelent” – kezdte köszöntő beszédét a FUEN elnöke a szervezet Leeuwardenben tartott 63. kongresszusának csütörtöki nyitónapján.

A vasárnapig tartó kongresszusra Frízföld fővárosába érkező vendégeket köszöntve Vincze Loránt a kisebbségek megbecsülésének európai léptékű sikertörténetének nevezte, hogy a holland kormány 2004-ben elfogadta, hogy Frízföldre hivatalosan is a fríz nyelvű megnevezést (Fryslân) használják a holland Friesland helyett. Európa minden kisebbsége ilyen szintű megbecsülésre vágyik – mondta.

A Minority SafePackre visszatérve Vincze Loránt kifejtette: ez nem csupán jogi eszköz, hanem az őshonos kisebbségek ajánlata Európa számára.

„Tudjuk, hogy gazdagabbá tesszük Európát, és ezért elvárjuk a minket megillető tiszteletet és támogatást. Megfelelő körülményeket akarunk teremteni a nyelvi és kulturális sokszínűség támogatásához, a kisebbségi közösségek identitásának megőrzéséhez, szülőföldön való megmaradásukhoz, az asszimiláció megállításához, ahhoz, hogy beleszólásuk legyen az őket érintő kérdésekbe, valamint kulturális, oktatási és nyelvi jogaik szabad gyakorlásához” – mondta a kisebbségi ernyőszervezet elnöke, európai szintű többség-kisebbség paktum létrehozását javasolva ennek a célnak az elérése érdekében.

Kifejtette: nem elégedhetnek meg az MSPI-t támogató aláírások, illetve a törvényjavaslatok benyújtásával az Európai Bizottsághoz. Mielőtt ezt megtennénk, biztosítékokra van szükségünk arról, hogy az őshonos kisebbségek jogainak biztosítása elérhető cél, hogy javaslatcsomagunk támogatásra talál, és nem egy hivatalos dokumentum lábjegyzeteként végzi” – fogalmazott.

Ezért a FUEN arra kéri az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezzen valós párbeszédet a kisebbségekről szóló jogi aktusok tartalmáról. Amennyiben az EB támogatja ezeket az elképzeléseket, a kezdeményezők ősszel benyújtják az aláírásokat az uniós intézménynek.

Amennyiben azonban nem kapnak pozitív választ a megkeresésre, fontolóra kell venniük, hogy kivárják az európai választásokat és az ügynek remélhetőleg kedvezőbb összetételű Európai Parlament és Európai Bizottság felállását. Az európai polgári kezdeményezés intézményének szabályzata lehetőséget biztosít erre.

Vincze Loránt hangsúlyozta: bár a Minority SafePack aláírásgyűjtési kampánya óriási kihívás volt a FUEN számára, emellett számos más tevékenységet folytatott a szervezet: eddigi sikeres rendezvényei folytatása mellett első alkalommal szervezett médiafórumot a kisebbségi média képviselői számára, illetve megszervezte a kisebbségbarát és kisebbségi régiók találkozóját a Régiók Bizottságában. Munkacsoportjai is intenzív tevékenységet folytattak, sőt, két új munkacsoport is alakult.

Célként fogalmazta meg az együttműködés folytatását az Európa Tanáccsal, az EBESZ-szel és az ENSZ-szel, ugyanakkor köszönetet mondott Németországnak, Magyarországnak és számos kisebbségi régiónak a FUEN-nel kialakított jó viszonyuk ápolásáért.

Végezetül Vincze Loránt az EU jövőjéről szóló vitát övező vitákról beszélt. „A közelgő változások számunkra, európai nemzeti kisebbségek számára lehetőségeket rejtenek magukban, és mi saját meglátásainkkal, javaslatainkkal járulhatunk hozzá ehhez a vitához.

Az EU-n belül létezik egy vita arról, hogy a tagállamok térjenek vissza azokhoz a politikai kritériumokhoz, amelyeknek a csatlakozás előtti periódusban meg kellett felelniük.

Tévedés ne essék: a nemzeti kisebbségek védelme a csatlakozási kritériumok között szerepelt, tehát az igazságszolgáltatás függetlensége, a jogharmonizáció, és a korrupcióellenes harc mellett a feltételek között szerepelt kisebbségvédelmi normák elfogadása is.

Sokan gazdasági érdekközösségként tekintenek az Európai Unióra, de az EU mottója Egység a sokféleségben. Sem az egység, sem a sokféleség nem bocsátható áruba az egységes piacon” – mondta, és hozzátette, olyan társadalomban szeretnének élni, amelyben az őshonos nyelvek és a közösségek egyenlőek, megkapják a nekik kijáró tiszteletet és védelmet. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS