2019. november 13. szerdaSzilvia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Toader azt állítja, hogy tisztában van a Velencei Bizottság ajánlásainak erejével

2018. július 16. 11:19, utolsó frissítés: 11:19

Az igazságügyi minisztérium - amennyiben erre felkérik - kész hozzájárulni Romániának a Velencei Bizottsághoz intézett hivatalos válasza kidolgozásához - jelentette be hétfőn Tudorel Toader igazságügyi miniszter.

Toadert arról faggatták az újságírók, hogy figyelembe kell-e venni a Velencei Bizottság jelentésében megfogalmazott ajánlásokat.

„Kérem higgyék el, hogy még én is tisztában vagyok a Velencei Bizottság ajánlásainak erejével, még akkor is, ha ezt egy előzetes jelentésben fogalmazták meg.” Tudorel Toader.

Arról, hogy a jelentés a bizottság politikai véleményét jeleníti-e meg, Toader azt mondta: ez egy előzetes vélemény, amit októberig véglegesítenek és „valószínűleg ki is egészítenek”.

Arra, hogy milyen különbségek vannak a minisztérium által előterjesztett törvénytervezet és a parlament által elfogadott jogszabály között, Toader azt hozta fel, hogy, például, a minisztérium nem javasolta, hogy az ügyészek és bírák 20 év munka után vonuljanak nyugdíjba. A nyugdíjkorhatár csökkentése az utólagos módosítások során került be a tervezetbe - állítja az igazságügyi miniszter. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS