2018. aug. 17. péntekJácint
27°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

2023-ig három regionális kórházat építenének Romániában

2018. augusztus 01. 17:10, utolsó frissítés: 17:27

Sikerült elhárítani a regionális kórházak építését akadályozó tényezőket - jelentette ki Sorina Pintea egészségügyi miniszter a mandátuma első félévének kiértékelésén.

Pintea kifejtette, amióta átvette az egészségügyi tárca vezetését, sikerült elhárítani az akadályokat a 2023-ig megépítendő regionális kórházak tervének útjából. Jászvásáron július 13-án mutatták be a megvalósíthatósági tanulmány vázlatát, a finanszírozási kérelmet szeptemberben terjesztik fel Brüsszelnek.

A kolozsvári regionális kórház megvalósíthatósági tanulmányának vázlata július 26-án került bemutatásra, erre októberben nyújtják be a támogatási kérelmet, a krajovai kórházra pedig várhatóan decemberben kérnek uniós finanszírozást.

Pintea szerint a regionális kórházak „meg fogják változtatni a kórház fogalmát Romániában”.

A miniszter azt is elmondta, hogy a mandátuma első hat hónapja alatt elfogadott jogszabályok révén sikerült részben bürokráciamentesíteni az egészségügyi rendszert. Az elmúlt fél évben négy sürgősségi kormányrendelet, 14 kormányhatározat és 35 miniszteri rendelet született az egészségügy terén. Változtattak a külföldi kezelésre kiküldendő betegekre vonatkozó 50-es rendeleten, és határozat született arról is, hogy a Colectiv-tűzvész sérültjeinek kezelési költségeit 2020-ig fedezi az állam.

Jelenleg a vérátömlesztés és szervátültetés lebonyolítására vonatkozó jogszabályokon dolgozik a szaktárca - tette hozzá Pintea. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS