2018. október 22. hétfőElőd
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Közzétett a Legfőbb Ügyészség egy köztük és a SRI között aláírt protkollumot

2018. augusztus 04. 10:22, utolsó frissítés: 10:37

A legfőbb ügyészség közzétett péntek este egy protokollumot, amelyet 2005-ben kötött a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI).

A két intézmény közötti egyezmény 'a nemzetbiztonság terén rájuk háruló feladatok teljesítésének érdekében' jött létre, és Ilie Botoş, akkori főügyész, valamint Alexandru Radu-Timofte, a SRI volt igazgatója írta alá. A dokumentumot, amelynek feloldották titkosítását, a legfőbb ügyészség honlapján hozták nyilvánosságra.

A protokollum végén lévő megjegyzés szerint ez a dokumentum egy 2000-ben kötött egyezmény helyébe lép.

A 2005-ben kötött protokollum előírja, hogy a két intézmény közötti együttműködés a jogállam alapelveinek tiszteletben tartásával történik, hogy a felek felelősséggel dolgoznak a bűncselekmények megelőzéséért, (...) és rendszeresen kiértékelik a tevékenységet.

'A felek saját törvényes hatáskörük szerint együttműködnek a nemzetbiztonságot veszélyeztető bűncselekmények megelőzésében, a terrorizmus és egyéb súlyos bűncselekmények, valamint a szervezett bűnözés, a súlyos gazdasági bűnözés és az számítástechnikai bűnözés ellen' - írja a dokumentum.

Az együttműködés céljai közé tartozik, hogy a két intézmény eszköztáránk hatékony felhasználásával felismerjék és leküzdjék a nemzetbiztonságra kockázatot jelentő tényezőket, összevessék a tevékenységi területükhöz tartozó bűncselekményekre vonatkozó információkat, kölcsönösen megosszák egymással a bűnözési területre vonatkozó eredményeket és elemzéseket, de az is, hogy közös operatív csoportokat állítsanak fel, amelyek 'információkat gyűjtenek a bűnügyi eljárás elindítása előtt, illetve azon dolgoznak, hogy az információkat bizonyítékként lehessen felhasználni a bűnügyi perben'.

A protokollum rögzíti a felek kötelezettségeit.

A legfőbb ügyészség feladatai közé tartozik a nemzetbiztonság veszélyeztetésével kapcsolatos, a terrorizmus és más, a SRI által jelzett súlyos bűncselekmények elleni bűnügyi eljárás lefolytatása, valamint - minden esetben - a meghozott ítéletek közlése.

A SRI egyik kötelezettsége, hogy a vonatkozó jogszabályok tiszteletben tartásával, az ügyészek kérésére, specifikus tevékenységet végezzen a nemzetbiztonságot veszélyeztető, terrorista vagy más súlyos bűncselekmények előkészítésével vagy végrehajtásával kapcsolatos adatok és információk gyűjtésére.

A protokollum előírja, hogy a dokumentum-, adat- és információcsere a két intézmény vezetői által erre kijelölt személyeken keresztül, a SRI székhelyén, vagy más erre kijelölt helyen jön létre. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS