2019. november 14. csütörtökAliz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Sógor: teljesen természetes bírálni az EU-t, csak ne feledkezzünk meg az előnyeiről

2018. augusztus 11. 20:06, utolsó frissítés: 20:06

„Számos előnye ellenére teljesen természetes, ha bírálatot fogalmazunk meg az Európai Unióval szemben, hiszen az EU olyan, amilyenné az európai nemzetek tették és a jövőben is olyan lesz, amilyenné közösen tesszük. Közös tehát a felelősségünk is” – mondta Sógor Csaba Marosvásárhelyen, a Sapientia Marosvásárhelyi Karának Nyári Egyetemén.

Az RMDSZ európai parlamenti képviselője Az Európai Unió szerepe a nagyvilágban címmel tartott előadást augusztus 11-én, az egyetem rendezvényének szombati napján. Sógor Csaba előadásában arról beszélt, hogy az EU kapcsán előítéletek és tévhitek sokasága kering a közvéleményben, az utóbbi időszakban pedig jól érzékelhetően előtérbe kerültek a negatív hangok, illetve a hátrányokról való diskurzus, miközben elfelejtjük emlékeztetni magunkat az EU számos előnyére. „Az elérhető uniós támogatásokat, a munkavállalási lehetőségeket, a tanulási és mobilitási programokat ma már teljesen adottnak és megszokottnak tekintjük, holott ezekért folyamatosan meg kell küzdenünk a jövőben is” – mondta Sógor Csaba. Véleménye szerint a legnagyobb tévhit úgy tekinteni az EU-ra, mintha az egy távoli és tőlünk független intézményrendszer lenne, miközben mi magunk vagyunk az EU, hiszen az uniós döntéseket maguk a tagállamok hozzák.
Az RMDSZ-es politikus kifejtette: számos előnye ellenére teljesen természetes, ha bírálatot fogalmazunk meg az Európai Unióval szemben, hiszen rajtunk áll és saját felelősségünk is az EU jövőjét alakítani. „A most érzékelhető Nyugat-Kelet vitában is azt látjuk, hogy az EU-t érintő bírálatokat gyakran a kettős mérce miatt fogalmazzuk meg, amelyet nem fogadhatunk el, hiszen nem lehetünk másodrendű állampolgárok az EU-ban” – fejtette ki az EP-képviselő, aki egy munkaügyi példán keresztül érzékeltette a kelet-közép-európaiak kapcsán érzékelhető megkülönböztetéseket. Mint mondta, nem érthetünk egyet azzal, hogy a kelet-közép-európaiak kőkeményen dolgoznak Nyugaton, de a szociális juttatások mértékét nem a nyugati országok állampolgáraihoz hasonló mértékben akarják biztosítani számukra.

„Mindezek a bírálatok mellett, mi tisztában vagyunk az EU előnyeivel és benne képzeljük el a jövőnket. Az Európai Uniónak az a legnagyobb erőssége, hogy minden tagállam részt vesz az építésében” – mondta Sógor Csaba, aki szerint éppen emiatt a közös építkezés miatt jogos elvárásunk, hogy a mi érdekeink is érvényesüljenek, akár kelet-közép-európai vonatkozásban, akár kisebbségvédelmi kérdésekre gondolunk.

Az előadást követően a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának nyári egyetemén Sógor Csaba Vass Levente RMDSZ-es parlamenti képviselővel közösen, Szenkovics Dezső egyetemi adjunktus moderálásával részt vett egy közéleti panelbeszélgetésen is, ahol romániai belpolitikai kérdésekről értekeztek. Sógor Csaba a péntek esti tüntetések kapcsán elmondta, a polgároknak nem csak joguk, hanem kötelességük is utcára vonulni, ha súlyos gond van az országban: ez azonban nem járhat erőszakkal, a tüntetőknek békésen kellene felvonulniuk, a hatóságok részéről a közrend biztosítása pedig nem lehet aránytalan, az esetleges túlkapások felelőseit azonosítani kell. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS