2019. október 20. vasárnapVendel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az erdélyi magyar pártok támogatnák Bölönit, ha valóban polgármester szeretne lenni

2018. augusztus 29. 11:56, utolsó frissítés: 11:56

Támogatnák az erdélyi magyar pártok Bölöni László legendás labdarúgó és sikeres edző marosvásárhelyi polgármester-jelöltségét - derül ki aKrónika napilap szerdai számában közölt összeállításból.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, örül a Marosvásárhelyen született sportember szándéknyilatkozatának. Emlékeztetett arra, hogy már korábban is szóba jött Bölöni neve, és bár az RMDSZ is próbálkozott ezzel az opcióval, a labdarúgóedző végül nem vállalta a jelölést. Porcsalmi elmondta: bár nem egyeztetett erről a szövetség fórumaival - beleértve a helyi szervezetet -, személy szerint „látatlanban” is támogatandónak tartja ezt az eshetőséget.

„Én a Bölöni László által felsorolt feltételekkel is egyetértek, és pozitívnak tartom a nyilatkozatát. Mindenképpen komolyan kell egyeztetni erről az elkövetkezőkben” - jelentette ki az RMDSZ ügyvezetője.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is örömmel nyugtázta, hogy a labdarúgóedzőt foglalkoztatja a hazatérés és a közéleti szerepvállalás gondolata. Úgy vélekedett: Bölöni nemcsak a magyarság és az erdélyi magyar pártok, hanem a marosvásárhelyi románság nagy részének a támogatását is élvezné.

„Bölöni László szakemberként és emberként egyaránt bizonyított, nemcsak Romániában, hanem a világ számos pontján. Óriási nyereség lenne, ha visszahozhatnánk, és ha közéleti szerepet vállalna” - jelentette ki Szilágyi, hozzátéve: alakulata támogatná a volt labdarúgó esetleges marosvásárhelyi polgármester-jelöltségét.

Hasonlóképpen vélekedett Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is. Az RMDSZ színeiben mandátumot szerzett parlamenti képviselő ideális polgármesterjelöltnek tartotta az egykori labdarúgót.

„Bölöni László esetleges szerepvállalása fontos lenne a vásárhelyi magyarság szempontjából, ugyanakkor olyan jelölt lenne, aki nem köthető egyetlen párthoz sem. Mindazonáltal őt a románok is a magukénak vallhatják, hiszen egész életútja igazolta: mindig a szakmaiság kérdését tartotta szem előtt” - állapította meg. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS