2019. október 24. csütörtökSalamon
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A pénzügymniszter szerint Johannis nem függeszthette volna fel a CSAT ülését

2018. szeptember 04. 16:46, utolsó frissítés: 16:46

A kormánynak kötelessége, hogy kérje a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésének összehívását, de nem köteles várnia, hogy az láttamozza a költségvetés-kiigazítást - jelentette ki kedden Eugen Teodorovici. A pénzügyminiszter szerint semmilyen törvényes alapja nem volt annak, hogy felfüggesszék a CSAT ülését.

"Tisztázni szeretnék néhány kérdést a CSAT mai ülésével kapcsolatban. Először is, a kormánynak kötelessége, hogy kérje a CSAT ülésének összehívását, de nem köteles megvárnia, hogy az láttamozza a költségvetés-kiigazítást. Ezt a törvény nagyon tisztán kimondja. Másodszor: felfüggesztették a CSAT ülését. Ilyent semmilyen törvény nem ír elő. Gyakorlatilag a felfüggesztésnek semmilyen törvényes alapja sincs" - nyilatkozta a Victoria palotában Eugen Teodorovici.

"A CSAT tagjainak álláspontja nagyon eltért attól, amit az államfő nyilvános következtetésként levont. (...) Hogy ne legyen erről vita és áttekinthető legyen az állampolgárok számára is, kérjük az üléséről készült jegyzőkönyv titkosságának feloldását" - mondta Teodorovici.

Klaus Johannis államfő bejelentette kedden, hogy felfüggesztette a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését, a kormánynak új költségvetéskiigazítás-tervezetet kell kidolgoznia, és meg kell magyaráznia azt is, hogy egy erős pozitív kiegészítéskor miért vágott le az állambiztonsági intézmények büdzséjéből.

"Nem volt konszenzus a tervezet kapcsán, így az nem kapta meg a CSAT jóváhagyását. Úgy döntöttem, hogy felfüggesztem a CSAT ülését, mert véleményem szerint a költségvetés-kiigazításra szükség van, de nem tekinthetünk el, és nem is akarunk eltekinteni az intézmények közötti lojális együttműködés elvétől. Így, a CSAT ülésének felfüggesztésével, lehetőséget teremtettünk a kormánynak, hogy újragondolja a költségvetés-kiigazítás tervezetét, hogy lemondjon arról, hogy megvágja az állambiztonsági intézmények büdzséjét, amit semmiképpen sem lehet egyszerű 'politikai fortélynak' nevezni, térjen vissza a tárgyalóasztalhoz, az együttműködéshez, és amiként a helyzet normalizálódik, megkapja a CSAT belegyezését" - mondta Johannis.

Az államfő hangsúlyozta: amikor az állambiztonság terén tevékenykedő intézmények költségvetéséről van szó, a CSAT láttamozása nem fakultatív jellegű. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS