2018. november 20. keddJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A belügyminiszter szerint az augusztus 10-i tüntetés nem békés demonstráció volt

2018. szeptember 11. 21:08, utolsó frissítés: 21:09

Az augusztus 10-én, Bukarestben tartott tüntetés nem békés demonstráció volt - hangsúlyozta Carmen Dan belügyminiszter kedden a képviselőház plénumában, az ellene benyújtott egyszerű indítvány vitáján, írja az Agerpres. "Ha az lett volna, pontosan úgy zajlott volna, mint a többi tüntetés és tiltakozás, amelyeket szintén a román csendőrség kezelt" - fogalmazott Carmen Dan.

A belügyi tárca vezetője rámutatott, 2017-ben és 2018-ban 35 magas kockázatú rendvédelmi missziója volt a csendőrségnek, amelyek közül 25-öt ugyanaz a Cazan Laurenţiu őrnagy irányított, aki az augusztus 10-i csendőri akció parancsnoka is volt.

"Bár kezdetben törvényesnek szánták az augusztus 10-i nagygyűlést, a tiltakozást végül az azt kezdeményező és támogató számos civil szervezet és platform közül egy sem vállalta fel. Nem volt szervező, aki vállalta volna a felelősséget a történtekért. Igaz, hogy olyan személyek is voltak a téren, akik nem követtek el erőszakos tetteket, és néhányan közülük megsérültek a karhatalmi szervek közbelépése nyomán" - mondta Carmen Dan, hozzátéve, azok is felelni fognak tetteikért, akik megsértették a törvényt, hivatali visszaélést követtek el, és azok is, akik erőszakra buzdítottak és ütlegelték a csendőröket. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS