2018. október 20. szombatVendel
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Dragnea bírósághoz fordult az öttagú bírói testületek kinevezésére vonatkozó határozat visszavonása érdekében

2018. október 08. 18:32, utolsó frissítés: 18:32

Keresetet nyújtott be a bukaresti ítélőtáblához Liviu Dragnea, a képviselőház és a Szociáldemokrata Párt elnöke, amelyben kéri, hogy semmisítsék meg a legfelsőbb bíróság vezetőségének azt a határozatát, amelynek értelmében az új öttagú bírói testületek összetételét eldöntő sorshúzást csak jövő év elején tartják meg.

Liviu Dragnea szeptember 27-én úgy nyilatkozott, hogy nem törvényes annak a legfelsőbb bírósági fellebviteli testületnek az összetétele, amely az ő ügyét is tárgyalja a Teleorman megyei DGASPC-dossziéval kapcsolatban.

A nagyobbik kormánypárt elnöke szerint a nemrég módosított 304-es törvényt sérti a fellebbviteli bírói testület összetétele, és kijelentette, hogy őt egy törvénytelenül összeállított bírói testület elé próbálják állítani.

A legfelsőbb bíróság vezetőtanácsa szeptember elején döntött arról, hogy csak 2019 januárjától alkalmazza az öttagú bírói testületek kialakítására vonatkozó módosított eljárási folyamatot, mert az új törvény nem tartalmaz átmeneti rendelkezéseket, amely kötelezővé tenné, hogy 2018-ban soron kívül sorshúzást kellene tartani. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS