2018. december 18. keddAuguszta
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tăriceanu: Romániának lesz válasza az EP-határozatra és az MCV-jelentésre

2018. november 15. 17:40, utolsó frissítés: 17:40

Románia kétségkívül válaszolni fog az Európai Parlamentnek (EP) az országgal kapcsolatban elfogadott határozatára, illetve az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében kiadott jelentésre - nyilatkozta csütörtökön Călin Popescu-Tăriceanu.

A szenátusi elnök azt mondta, még nem egyeztetett konkrétan a témáról sem Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnökkel, sem Viorica Dăncilă kormányfővel, így azt sem tudja még, hogy levél vagy más dokumentum formájában válaszolnak az EP-határozatra és az MCV-jelentésre, de „kétségkívül lesz majd egy hivatalos válasz Románia részéről.”

Az igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében kedden ismertetett jelentésében az Európai Bizottság a módosított igazságügyi törvények alkalmazásának azonnali felfüggesztését, majd a jogszabályokba foglaltaknak a Velencei Bizottság és az Európa Tanács korrupcióellenes államcsoportja (GRECO) ajánlásai alapján való felülvizsgálatát javasolta Romániának.

Szintén kedden az Európai Parlament (EP) elfogadta a romániai jogállamiságról szóló határozatát, amelyben a képviselők 'mélységes aggodalmuknak' adnak hangot az igazságügyi törvények módosításával kapcsolatban, és 'elítélik a rendfenntartó erők erőszakos és aránytalan fellépését a bukaresti tüntetőkkel szemben'. A dokumentum elfogadását 473 képviselő támogatta, 151-en ellene szavaztak, 40 képviselő tartózkodott. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS