2018. december 12. szerdaPandora, Gabriella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Négyezernél is több katona vesz részt a bukaresti katonai díszszemlén

2018. december 01. 10:42, utolsó frissítés: 12:51

Szombaton reggel 10 órakor Bukarestben elkezdődött a Nagy Egyesülés centenáriumára szervezett katonai parádé. A katonai díszszemlén körülbelül 4 ezer katona vesz részt és vonul el a diadalív alatt.

A rendezvény elején Klaus Johannis köszöntötte a Díszőrséget, majd a román himnusz meghallgatása után az államfő koszorút helyezett el a diadalívnél.



A katonai díszszemlén Viorica Dăncilă miniszterelnök, a szenátus és a képviselőház elnökei, Călin Popescu-Tăriceanu, valamint meglepetésre a tüdőgyulladással bajlódó Liviu Dragnea is részt vesz. A volt államfők, Emil Constantinescu és Traian Băsescu mellett többek között jelen van Valer Dorneanu is, az alkotmánybíróság elnöke.

Fotó: Octav Ganea/Inquam PhotosFotó: Octav Ganea/Inquam Photos


Az eseményen a védelmi minisztérium, a belügyminisztérium, a hírszerzés és más intézmények 4 ezer katonája, illetve szakértője vesz részt. A díszszemlén több mint 200 szárazföldi technikai eszközt, valamint 50 repülőt lehet megtekinteni. Egyúttal a hadsereg új, a centenárium alkalmából megújuló egyenruháit is megmutatják.

Fotó: Gandul.infoFotó: Gandul.info


Emellett 500 külföldi katona is felvonul Albániából, Bulgáriából, Kanadából, Csehországból, Horvátországból, Észtországból, Franciaországból, Németországból, Görögországból, Olaszországból, Lettországból, Litvániából, Lengyelországból, Portugáliából, az Egyesült Királyságból, Moldovából, Szlovákiából, az Egyesült Államokból, Törökországból és Ukrajnából.



A bukaresti eseményen sajtóbeszámolók szerint 30 ezren vettek részt.

A kolozsvári katonai felvonulást a város polgármesteri hivatalának Facebook oldala közvetítette:



(hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS