2018. december 18. keddAuguszta
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Cioloş pártja szerint nem kellene törvényerőre emelni a gyulafehárvári nyilatkozatban foglaltakat

2018. december 04. 16:22, utolsó frissítés: 2018. december 05. 19:56

A Románia Együtt Mozgalom elítéli a politikai és etnikai enklavizáció (elzárkózás szerk.megj.) minden formáját és úgy véli, az RMDSZ-nek vissza kellene vonnia törvénytervezetét, amely a gyulafehárvári nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó részének a román jogrendbe ültetését célozza - hangsúlyozza keddi közleményében a Dacian Cioloş vezette alakulat.

Az RMDSZ hétfőn közölte, hogy törvényhozói tervezetbe foglalták az 1918-ban elfogadott gyulafehérvári nyilatkozat harmadik pontjának első alpontját.

A Románia Együtt Mozgalom a törvényjavaslat visszavonását kéri az RMDSZ-től, hangsúlyozva, hogy az országnak kötelessége minden állampolgárára vigyázni, azok nemzetiségétől, vallásától vagy lakóhelyétől függetlenül.

A RO+ alapítója ugyanakkor hangsúlyozza, a magyar többségű megyék több pénzt kapnak az államkasszából, mint amennyivel hozzájárulnak ahhoz, „de ez nem jelent egyebet, mint azt, hogy egy esetleges enklavizáció hatással lenne ezen megyék lakóira”.

„Az opportunista politika mindig is káros volt, és negatív hatásait rendszerint az állampolgárok, nem a saját érdekeit szem előtt tartó politikus érzi meg. (...) Ahogyan mindegyik politikai párt minden állampolgár előtt - nemzetiségre való tekintet nélkül - felelős saját politikáinak hatásaiért, úgy az RMDSZ-nek is meg kell értenie, hogy óriási felelőssége van, amely túlmutat a magyar kisebbségen” - idézi a közlemény Dacian Cioloşt. (agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS