2019. április 19. péntekEmma
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Olyan utazási cikket közölt a Telegraph Erdélyről, hogy felrobban tőle a puliszka

2019. január 04. 15:59, utolsó frissítés: 16:08

A brit Telegraph utazási cikket közölt Erdélyről, amely inkább tűnik egy történelmi összefoglalónak, mint egy mit nézzünk meg, hol együnk és igyunk típusú leírásnak. Most, hogy január 1-jétől Románia vette át az EU soros elnökségét, bizonyára több figyelem irányul az országra turisztikai téren is. Ezt az összefoglalót viszont nem biztos, hogy szívesen teszi ki az ország az ablakba.

A cikk már a címével is erősen indít: Az elfelejtett háború, amely románná tette Erdélyt, majd a szerző az olyan dolgokról való merengéssel folytatja, amelyek úgy tűnnek, mintha kőbe lennének vésve, de valójában nemrég jöttek létre. A szerző ilyen dolognak véli Erdélyt is, amely a cikk szerint nem is olyan régóta Románia része, mint ahogy azt hinnénk. Viszont azt is megfogalmazza, hogy “úgy is lehet érvelni amellett, hogy Erdély román, hogy Románia igazából Erdély - egy totemikus jelkép, amely meghatározza az országot a világ szemében. Igaz, a vidék képe - a köpönyegüket suhogtató Drakulák és a magas szirteken álló, hegyes tornyú kastélyok - talán kissé a dolgok Halloween-oldalát mutatják, de elválaszthatatlanok a Romániáról alkotott általános felfogástól; egy letörölhetetlen tetoválás Bukarest karján.”

Chris Leadbeater cirádás körmondatok mellett igyekszik összefoglalni azt, hogy Erdély hogyan is került Romániához. Leszögezi, hogy félretéve a népesség és nemzetiség kérdéseit, a régiót hivatalosan mindössze egy évszázada “fűzték” Romániához. Sőt, a cikk szerint száz évvel ezelőtt, vagyis 1919 januárjában, Erdély még mindig a románná válás folyamatában volt, hiszen ahogy a szerző fogalmaz “katonák araszoltak az erdős, barázdás kontúrjain, berágva magukat a földbe, amelyet akkor még magyarnak neveztek.”

Amint a cikk fogalmaz, Erdélyre akkor még annak ellenére sem figyelt senki, hogy Bram Stoker már megírta a híres, Drakuláról szóló regényét, igaz, azt abban az időben még nem fedezték fel Hollywoodban. Erdélyre mint egy “helyénvaló identitás” nélküli régióra tekintettek, ahogy a cikk szerzője fogalmaz “egy csont volt, amelyen számos kutya olyan erő híján készült marakodni, amely elégséges lett volna ahhoz, hogy megszerezzék” maguknak.

Olyan kijelentések is szerepelnek a cikkben, mint hogy “Románia, ahogy 1919-ben kinézett, egyáltalán nem volt egy megszilárdult darabja az európai kirakósnak. Számos régiója, amely jelenleg a modern ország részét képezi - Havasalföld, Moldva, Erdély -, mint fejedelemségek a középkor óta léteztek, ennek ellenére a román állam(szerűség) csak a késő 19. században szilárdult meg.”

Az ország első világháborús szerepének taglalásakor a cikk megállapítja, hogy “miközben Európa többi része 1918 őszi óráiban arra készült, hogy eltiporja a lángokat, az ország, amely 1916-ban meghunyászkodónak tűnt, utolsó tüzelőanyag-készleteit dobta rá a máglyára.” A konfliktus lezárásáról pedig így ír: “Budapest elkerülhetetlenül visszakerült Magyarországhoz, de a legtöbbje annak, amit az első világháború szeizmikus kilenc hónapos utószavában elvettek az országtól - beleértve Erdélyt is - hivatalosan Romániához került az 1920. június 4-én megkötött trianoni békeszerződés szerint.”

Majd a szerző felteszi a kérdést: Láthatóak ennek a tűzvésznek a nyomai, ha a régióban utazunk? Majd érkezik is a válasz, hogy nem nagyon. Sőt, miután nem éppen hízelgő szavakkal festi le Bukarest építészeti értékeit, a szerző arról ír, hogy “egy erdélyi utazás olyan helyekre visz, ahol kevés nyoma van a traumának. Rusztikus és gazdálkodó, útjai szélén legyezőszerűen terjednek szét a földek - és még a városainak is van némi csendes bája.” A csendes bájt a szerző olyan városokban találja meg, mint Brassó, Nagyszeben vagy Temesvár.

A törcsvári (Bran) kastély meglátogatásáról szóló rész után a szerző azzal zárja a cikket, hogy az Erdélyről szóló vámpíros közhelyeket is el lehet kerülni turistaként akkor, ha a régió történelmére és kultúrájára figyelünk. Hiszen ez az örökség sokkal érdekesebb és változatosabb, mint a vámpírok.

Borítókép forrása: G Adventures

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS