2019. április 19. péntekEmma
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Johannis elnök levelét megírta, Toader jelöltje elleni kifogásait magában tartani már nem bírta

2019. január 09. 14:17, utolsó frissítés: 14:29

Levélben adott magyarázatot Klaus Johannis államfő Tudorel Toader igazságügyi miniszternek arra, hogy miért utasította el második alkalommal is Adina Florea kinevezését az DNA élére.

Az elnök a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény előírásaira és az alkotmánybíróság vonatkozó határozataira hivatkozva magyarázta Florea kinevezésének elutasítását.

Az elnök a jelentésben arra is kitért, hogy a javaslathoz csatolt dokumentációban továbbra sincs bizonyíték arra, hogy a DNA-főügyészi tisztségre jelölt személy nem volt a szekuritáté tagja, illetve nem működött együtt a kommunista titkosszolgálattal.

Az államfő december 21-én jelentette be, hogy elutasítja Adina Florea kinevezését a DNA élére, arra hivatkozva, hogy nem teljesül esetében a vezető ügyészi tisztség betöltésének törvény által megszabott feltétele.

A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) csütörtöki ülésén dönthet arról, hogy fenntartja-e vagy sem az Adina Florea nevére korábban kiadott igazolást.

Sulfina Barbu CNSAS-tag hétfőn úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy az igazolás 2009-es keltezésű, és elindították a törvény által előírt folyamatot ennek újbóli ellenőrzésére.

Hozzátette, eredetileg december 21-én kellett volna összeülnie a CNSAS Kollégiumának, hogy döntsön arról, fenntartja-e az igazolásba foglaltakat, az ülés azonban kvórumhiány miatt elmaradt.(agerpres)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS