2019. május 27. hétfőHella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szijjártó Péter a Digi24-nek: 100%-ban támogatjuk Romániát az EU soros elnökségében

2019. február 11. 16:07, utolsó frissítés: 16:13

Szijjártó Péter magyar külgazdasági- és külügyminiszter a Digi24 Diplomata útlevél (Pașaport diplomatic) című műsornak adott interjút. Megdicsérte Románia eddigi munkáját az EU soros elnöksége élén és méltatta az ország által hangsúlyozott két napirendi pontot: az Keleti Partnerséget és az EU bővítését. A miniszter szerint ezekben “100%-ban támogatják” Romániát.

A külügyminiszter elmondta, hogy Romániával egyetemben érdekükben áll támogatni az EU balkáni bővítését, azért, hogy stabilizálják a régiót, hiszen ahogy Szijjártó fogalmazott “tudjuk, hogy részese lenni az integrációnak, legyen az NATO vagy EU, rettentően sokat segít a régi feszültségek meghaladásában.” A miniszter véleménye szerint a kérdésben ellentét áll fenn a nyugati országok és a közép-európai államok között. Az előbbiek nem támogatják a bővítést, legalábbis nem a román elnökség alatt, így nem valószínű, hogy Románia elnöksége alatt sor kerülne erre. Szijjártó mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a távolság Európában nem a Kelet és Nyugat között érzékelhető, hanem a migráció kérdésére adott válaszokban vannak ellentétek.

A magyarországi és romániai jogállamiság kérdésével kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy nem szeretne a két országról egy kalap alatt nyilatkozni, mert külpolitikáját arra alapozza, hogy nem avatkozik bele más országok belügyeibe, de elmondta, hogy “kicsit szkeptikusak vagyunk azzal a jelenséggel szemben, hogy sok politikus, sok kormány szívesebben beavatkozik más államok belügyeibe, mint hogy a saját belső problémájával foglalkozzon. De ez az ő dolguk, a szavazóik majd eldöntik, hogy helyes politika-e vagy sem.”

Magyarország helyzetéről elmondta, hogy a jogállamiság miatti támadások benyomásokra alapoznak, és akkor kezdődtek, amikor a migráció szóló vita hevessé vált és fő napirendi pont lett. Szijjártó azzal érvelt a magyar választók tisztánlátását kérdőjelezi meg az európai hatóságok támadása, hiszen a választók nyolc éven keresztül rájuk szavaztak, tehát nem találtak kivetnivalót a munkájukban. A külügyminiszter véleménye szerint a támadások akkor fognak megszűnni, amikor megválasztják az új Európai Bizottságot, amely felhagy “politikai szerepével.”

Arra a kérdésre, hogy miért nem vett senki részt a magyar kormányból a legutóbbi jogállamiságról szóló vitán, Szijjártó elmondta, hogy mivel választási kampány van, már nem számít, hogy mit mondanak és különben sem volt fontos az a vita, alig vettek részt páran rajta.

A korrupció tárgykörére rátérve, amelyet mindkét ország számára felró az EU, a külügyminiszter elmondta, hogy “Magyarországon a korrupcióval szemben zéró tolerancia van”, amelyet a gazdasági sikerek bizonyítanak, hiszen Szijjártó véleménye szerint ezek nem jöhettek volna létre abban az esetben, ha rendszerszintű korrupció lenne az országban.

A műsorvezető kérdésére - amely abból indult ki, hogy mindkét országban Soros Györgyre kenik a problémák jelentős részét -, miszerint létezik-e olyan politikus, aki felelősséget vállal a tetteiért, Szijjártó elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknél nincs felelősségteljesebben politikus, hiszen ellenzékben is végig kitartott, vezette a párját és nem hagyta ott a politikusi pályát. Soros Györgyről pedig elmondta, hogy más víziójuk van mind Magyarország, mind Európa jövőjét illetően, de ha “valaki politikai nyilatkozatokat tesz, akkor politikai szereplővé válik” és vállalnia kell a politikai vitát. (hírszerk.)

A borítókép forrása: Digi24.ro

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS