2019. május 27. hétfőHella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A román EU-elnökség mottójára hivatkozva hívja demonstrálni híveit az SZNT

2019. február 11. 16:40, utolsó frissítés: 16:40

Az Európai Unió Tanácsának a soros román elnöksége által választott mottóra hivatkozva hívja demonstrálni híveit március 10-re, a székely szabadság napjára Marosvásárhelyre a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

A hétfőn kibocsájtott közleményben az SZNT azt követeli, hogy Románia tegye hitelessé az uniós elnökségi programját, és lépjen fel az általa választott „a kohézió közös európai érték” mottó szerint.

Az SZNT megállapítja, hogy a romániai Közép fejlesztési régió lakóiként a székelyek, magyarok azt tapasztalták az elmúlt tizenkét év során, hogy az EU kohéziós politikája kudarcot vallott.

„Míg a régió román többségű megyéi fejlődtek, addig Székelyföld gazdaságilag lemaradt, és folytatódik immár uniós eszközökkel szülőföldünk elszegényítése” - áll a közleményben.

Az SZNT felidézte: a nemzeti régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezést éppen azért indították el hat évvel ezelőtt, hogy ezen a helyzeten változtassanak. A kezdeményezés bejegyzését azonban 2013-ban az Európai Bizottság elutasította, és az elutasító határozat megsemmisítésére irányuló perbe Románia - a román EU-elnökség mottójával ellentétben - a bizottság oldalán avatkozott be a perbe.

„Március 10-én, a székely szabadság napján mondjuk el minél nagyobb számban: hiteltelen Románia soros uniós elnökségének jelmondata!” - áll az SZNT felhívásában.

A székely tanács a soros román elnökség programjából idézte: „Egy szilárd és erős unió az európai társadalmakban együtt élő csoportok kultúráinak, gondolkodásának és hagyományainak megismerésén, a kultúrák közötti kölcsönhatás előmozdításán, valamint a párbeszéd javításán alapszik”.

Az SZNT nyomatékosította: „képmutatás ezt leírni abban az országban, amely egy 750 000-es népesség szülőföldjének létezését tagadja, jelképeit üldözi, és a párbeszédet a letagadott, a nem létezőnek nyilvánított régió lakóival elutasítja. Fogadjunk el március tizedikén egy beadványt Románia kormányához, amelyben tiltakozzunk a fenti diszkriminatív gyakorlat ellen, és amelyet juttassunk el az Európai Unió fórumaihoz!” - áll a dokumentumban.

Az SZNT a marosvásárhelyi Postarétre hívta március tizedikére, helyi idő szerint 16 órára a székelyföldieket, hogy a székely vértanúk obeliszkjétől elindulva vonuljanak a város főterére, a kormányhivatal elé.

Az SZNT arra kérte a magyar pártokat, civil szervezeteket, a magyar történelmi egyházak gyülekezeteit, legyenek részesei az előkészületeknek, és ösztönözzék részvételre a székelyeket és egész Erdély magyarságát. A nagyvilágban élő magyarok szervezeteit arra kérte, hogy 2019. március 10-én vonuljanak székely zászlókkal Románia külképviseletei elé, és fejezzék ki szolidaritásukat a székely autonómiamozgalommal. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS