2019. április 20. szombatTivadar
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kolozsváron megújul a Farkas utca és környéke, sőt, a Szentegyház utcát is felújítanák

2019. március 22. 12:54, utolsó frissítés: 13:01

Hangulatos övezetté alakul a belváros több régi utcája, így méltó környezet veheti körül a város több meghatározó épületét, többek között a Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépületét, a Farkas utcai református templomot vagy az Egyetem utcai piarista templomot is. Kolozsvár önkormányzata EU-s forrásokból újítaná fel a Farkas/Mihail Kogălniceanu, Egyetem/Universităţii, Színház/Emanuelle de Martonne, Bolyai János, Minorita/Hermann Oberth, Kovács Dezső, Gaál Gábor, illetve a Bethlen/Baba Novac utca Király/I.C. Brătianu és Petőfi/Avram Iancu utca közötti szakaszát. A 26 ezer négyzetméteres területen visszaszorítják az autós forgalmat, városi bútorzatot helyeznek ki a megnövelt gyalogosövezetre, fákat és bokrokat ültetnek. „Az övezeten belül az autók megtűrt státuszt kapnak, mert a gyalogos- és biciklisforgalom elsőbbséget fog élvezni. Az önkormányzat abban reménykedik, hogy a megfelelő infrastruktúra biztosításával idővel kevesebben ülnek kocsiba, ehelyett környezetbarát eszközökkel – biciklivel, rollerrel – vagy gyalogszerrel közlekednek az emberek a belvárosban” – mondta Oláh Emese alpolgármester.

Az utcarehabilitálást követően 240 fa, 11 parkolóhely (ebből két elektromos töltőállomással rendelkező parkoló), 90 bicikliparkoló (ebből 5 elektromos biciklik töltésére lesz alkalmas) lesz az övezetben. A beruházás összköltsége 41 millió lej, a kivitelezőnek a projekt elkezdésétől számítva 20 hónapon belül át kell adnia a munkát.

Hasonlóképpen felújítás előtt áll Kolozsvár belvárosában a Szentegyház/Iuliu Maniu utca. A város egyik leghangulatosabb utcájának szépítésére és rendezésére Kolozsvár önkormányzata Európai Uniós alapokat kíván lehívni. Ennek érdekében összeállította azt a tervet, amely a rehabilitálási költségtételeket foglalja magába, ezzel pályázik a vissza nem térítendő támogatásra.

A Szentegyház utca jelenlegA Szentegyház utca jelenleg


„A felújítás megtervezésekor az egyik legfontosabb szempont a széndioxid-kibocsátás csökkentése volt, így arra kell számítani, hogy a modernizálást követően jelentősen csökkentjük az utca autós forgalmát. Akárcsak a belváros több utcája esetében, itt is bevezetjük a megosztott tér (shared space) szemléletet: ez azt jelenti, hogy gyalogosok, biciklisek és autósok által egyaránt használható övezetet alakítunk ki az utcában” – tájékoztatott Oláh Emese alpolgármester a várható változásokról.

Az alpolgármester elmondta, padokkal, szemetesekkel, környezetbarát illemhellyel, bicikliparkolókkal látják el az utcát, összesen 20 fát ültetnek, három parkolóhelyet létesítenek, ebből két parkolóhelyet elektromos autóknak tartanak fenn, amelyek számára töltőállomás is elérhető lesz. Továbbá 23 bicikli parkolását teszi lehetővé az önkormányzat, két elektromosbicikli-töltőegységet is biztosítanak. A beruházás összértéke 7,6 millió lej, a kivitelezés időtartama nem haladhatja meg a 7 hónapot. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS