2019. július 18. csütörtökFrigyes
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Még a romániai iratokra várnak Olosz Gergely kiadatásának ügyében

2019. március 22. 16:43, utolsó frissítés: 17:07

A román hatóságoktól kért iratok beérkezését, vagy április 5-ét követően hoznak döntést Olosz Gergely ügyében - közölte megkeresésünkre a magyarországi Fővárosi Törvényszék, amelytől azt is megtudtuk, hogy a döntés meghozatalához szükséges iratok a román féltől még nem érkeztek meg. A Fővárosi Törvényszék azt is közölte, hogy Olosz Gergelyről a bíróság végzés formájában fog rendelkezni.

Amennyiben a kért információk legkésőbb 2019. április 5-ig nem érkeznek meg, úgy a bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján hozza majd meg a döntését a kiadatás ügyében.

A magyarországi Fővárosi Törvényszék március 15-én jogerős végzésben rendelte el Olosz Gergely ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyeletét. Az eljárás alapját a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság által 2018. december 27-én kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtása adta.

A Fővárosi Törvényszék korábbi közleménye szerint Olosz Gergely ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyelete legfeljebb 30 napig, azaz április 13-ig tarthat. A bíróság előírta számára, hogy a felügyelet betartását a személy mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni. A Fővárosi Törvényszék magatartási szabályként elrendelte, hogy Olosz Budapest és Pest megye közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, tartózkodási helyét engedély nélkül pedig nem változtathatja meg.

A Fővárosi Törvényszék a magyar igazságügyi miniszteren keresztül felkérte a romániai igazságügyi hatóságot, hogy a jogerős szabadságvesztés büntetést kiszabó tagállami első- és másodfokú jogerős határozatokat, a tanúsítványt, továbbá az elítélt értesítésére vonatkozó formanyomtatványt legkésőbb 2019. április 5-ig küldje el.

A közlemény szerint a bíróság azzal is megkereste a hazai igazságügyi hatóságot, hogy az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló jogerős, 2018. december 20-i büntető ítélet alapjául szolgáló eljárás adataira vonatkozó kérdéseire választ kapjon. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS