2019. szeptember 18. szerdaDiána
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Novák: a tanárok fegyelmi bizottság elé hívása része annak a folyamatnak, ami évek óta zajlik a MOGYTTE-n

2019. április 09. 13:40, utolsó frissítés: 13:42

“A tanárok fegyelmi bizottság elé való hívása része annak a folyamatnak, ami már évek óta zajlik a MOGYTTE-n, és néhány hónapja, a két egyetem egyesülése után újra felerősödött” - mondta a Transidnexnek Novák Csaba Zoltán. Az RMDSZ szenátorát azzal kapcsolatban kérdeztük, hogy fegyelmi bizottság elé idézték a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem 29 tanárát, köztük 26 magyar oktatót, akik a téli vizsgaidőszakban nem az új vizsgaszabályzatban előírt egységes tételek alapján vizsgáztattak.

A fegyelmi eljárást illetően a szenátor elmondta, minden lépésben támogatják azokat a törekvéseket, amelyeknek köszönhetően ebből a helyzetből pozitívabb irányba sikerülhet továbblépni. Arra a felvetésünkre, hogy milyen helyzetet eredményezhet, ha az oktatókat szankcionálni fogja a fegyelmi bizottság, a szenátor elmondta, hogy ebben a kérdésben az egyetem belső rendszabályzatából kell kiindulni.

"Én azt gondolom, hogy a tanárok helyesen jártak el akkor, amikor nem fogadták el az egységes vizsgarendszert. Ez egy önkényesen meghozott döntés volt, szembemegy az egyetemi autonómiával, hiszen egy tanárnak jogában áll számon kérni a saját maga által leadott anyagból a diákjait úgy, ahogy ő azt jónak látja. Ugyanakkor szembemegy azzal az alapelvvel is, miszerint a magyar kart megilleti egy bizonyos mértékű önállóság az egyetem struktúráin belül. De minden oda vezethető vissza, hogy nincsenek önálló magyar szerkezeti struktúrák. Amennyiben lennének, akkor ez a helyzet is megoldódna, hiszen egy főtanszék saját maga határozhatná meg a vizsgapolitikáját, és a felvételi politikáját is" - mondta Novák.

Kiemelte, minden fórumon támogatni kell a MOGYTTE magyar tanári kara által megfogalmazott kéréseket, ennek a folyamatnak a része volt az is, hogy elkezdődött egy olyan tárgyalássorozat az egyetem vezetősége és a magyar fél között, amelyen részt vettek az RMDSZ politikusai is. “Volt egy egyezség arra vonatkozóan, hogy a tavasz folyamán ezek a tárgyalások folytatódnak. Ezen tárgyalások alapkérdését képezte a vizsgáztatási rendszer bevezetése, amelyet fölháborítónak tart az egyetem magyar vezetősége, és amivel mi sem értünk egyet” - mondta Novák Csaba Zoltán.

Novák szerint alapvetően arra kell törekedniük, hogy a szerkezeti struktúrát érintő kérdéseket megoldják, hiszen az magával hozná “ennek a kényes kérdésnek a rendezését is”. “Amíg nem oldjuk meg ezeket kellő szakszerűséggel, addig a magyar tanári kar és a diákság minden olyan jellegű megmozdulását támogatni kell, amelyek arra próbálják rávenni az egyetem vezetőségét, hogy vegye figyelembe ezeket a kéréseket”.

Az RMDSZ oktatásügyi szakpolitikusa arra is kitért, hogy az elmúlt héten sor került egy az egyetemet érintő egyeztetésre is az oktatási minisztériumban, amelyen a magyar orvosi kar vezetőségének két képviselője, az RMDSZ szakpolitikusai, valamint Kelemen Hunor szövetségi elnök vettek részt. “Tájékoztattuk a tanügyminisztert a MOGYTTE-n kialakult helyzetről. A szóbeli megállapodások szerint folytatjuk a tárgyalásokat, amelyeken a tanügyminisztérium közvetítő félként részt fog venni” - mondta Novák. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS